Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Balog Ádám: a jelenlegi kamatszintet akár 2015 végéig is fenn kell tartani

A harmadik negyedéves inflációs adat megerősítette, hogy a jelenlegi kamatszintet akár 2015 végéig is szükséges lehet fenntartani az inflációs cél teljesüléséhez - mondta Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke hétfőn az MTI-nek.

Balog Ádám szerint több tényezőt is figyelembe kell venni az MNB monetáris politikai mozgásterének értékelésénél.

A jegybank 2012. augusztusa és 2014. júliusa között jelentős mértékű, 490 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre, illetve további, nemkonvencionális eszközökkel (növekedési hitelprogram, önfinanszírozási program) segítette a gazdaság válságból való kilábalását, az inflációs cél elérésének veszélyeztetése nélkül - mondta az alelnök. Hozzáfűzte: a hazai folyamatos lazítási ciklussal szemben Lengyelországban és Romániában tartósabb ideig változatlanok maradtak a monetáris kondíciók, és csak az elmúlt hónapokban merült fel ismét a lazítási ciklus folytatása.

Balog Ádám emlékeztetett: a szeptember végén megjelent inflációs jelentésben a monetáris tanács úgy ítélte meg, hogy a jelenlegi monetáris kondíciók fenntartása mellett az infláció középtávon a céllal összhangban alakulhat. Az MNB folyamatosan figyelemmel kíséri a makrogazdasági folyamatok alakulását és a nemzetközi pénzügyi piaci fejleményeket. A monetáris politika vitelére alapvetően az inflációs kilátások érdemi és tartós megváltozása lenne hatással - hangsúlyozta az alelnök.

A várttól elmaradó szeptemberi inflációs adatnak az inflációs kilátásokra gyakorolt hatását egyelőre nehéz megítélni. A szeptemberi inflációs előrejelzés alappályája negatív tartományba jelezte az inflációt szeptemberre. Míg a havi inflációs adatok előrejelzését természetes bizonytalanság övezi, a várttól eltérő elmozdulások hónapról hónapra ellensúlyozhatják egymást - hívta fel a figyelmet Balog Ádám.

Elmondta: a harmadik negyedéves infláció (mínusz 0,1 százalék az előző év azonos időszakához képest) csak enyhén maradt el a várttól. Az elmúlt hetek eseményei és beérkező adatai így nem befolyásolták érdemben a hazai monetáris politika mozgásterét. Az infláció 2014 végére pozitív tartományba emelkedhet a tavaly novemberi szabályozott energiaár-csökkentés hatásának kifutásával párhuzamosan.

A makrogazdasági kilátásokat átfogóan a decemberi inflációs jelentésben értékeli újra a jegybank - jelezte Balog Ádám. Kiemelte egyben, hogy az MNB-nek nincs árfolyamcélja, ezért tartózkodik annak közvetlen befolyásolásától.

"Az árfolyam alakulása közvetve, alapvetően az inflációs és reálgazdasági kilátásokra gyakorolt hatásán keresztül befolyásolja a monetáris tanács helyzetértékelését. Az inflációs és reálgazdasági kilátások szempontjából a hosszabb távú árfolyam-tendenciák a meghatározóak" - emelte ki az alelnök.

Címlapról ajánljuk
Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Janisz Varufakisz: Az AI tönkre fogja tenni a kapitalizmust

Janisz Varufakisz: Az AI tönkre fogja tenni a kapitalizmust

Vajon buborék-e a mesterséges intelligencia? Azt mondják, minden attól függ, hogy a technológiába fektetett hatalmas összegek jelentősen növelik-e majd a termelékenységet. Az optimisták meg vannak győződve arról, hogy a jövőben óriási termelékenységnövekedés következik be, még akkor is, ha piaci korrekcióra lesz szükség ahhoz, hogy a jelenlegi fellendülésből a túlzott várakozásokat lefaragják. A pesszimisták – a Goldman Sachs-os Jim Covellótól kezdve az MIT professzoráig, Daron Acemogluig – kételkednek ebben. Az optimisták és a pesszimisták azonban egyaránt egy olyan téves elképzelésből indulnak ki, amelyet én az AI termelékenységi illúziójának nevezek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×