A Nagykálló és Vásárosnamény M3-as autópálya-szakasznak a II. ütemét helyezzük ma forgalomba, ez 11,9 kilométer" - mondta Loppert Dániel. Hozzátette: "egy korábbi 33 kilométeres szakaszt még 2013-ban átadtunk, így ezzel a majdnem 45 kilométernyi új autópályával ezt a szabolcsi térséget is sikerül bekapcsolni a magyar gyorsforgalmi úthálózatba."
"A szakasz megépítése a kormány megbízásából a fejlesztési minisztérium irányításával történt, 15,5 milliárd forint volt a kivitelezés nettó összege, ez EU-s támogatással valósult meg" - emelte ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője.
"Egyrészről a Nyíregyháza nyugati elkerülő építése párhuzamosan folyt ennek az útnak az építésével, ezt még októberben forgalomba fogjuk tudni helyezni" - hangsúlyozta Loppert Dániel. Hozzátette: "az első üteme után tervezzünk annak a 37-es útig való meghosszabbítását, ez lehet a következő évnek a fontosabb fejlesztése ebben a régióban, illetve folyik az M3-as további ukrajnai csatlakozásáig tartó meghosszabbításának tervezése. Ez a következő, 2020-ig tartó uniós ciklusban valósulhat meg."
Hanganyag: Kaputa Júlia



