Infostart.hu
eur:
365.14
usd:
320.51
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

NGM: 2013 a költségvetési stabilitás és a növekedési fordulat éve volt

2013 a költségvetési stabilitás és a növekedési fordulat éve volt, a költségvetési fegyelemnek köszönhetően a tavalyi már a harmadik év, amikor a költségvetési hiány 3 százalék alatt maradt, így Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól - közölte a Kormányzati Információs Központ és a Nemzetgazdasági Minisztérium azzal kapcsolatban, hogy a kormány az Országgyűlés elé terjeszti a 2013. évi zárszámadási törvényt.

A közleményben emlékeztetettek: Magyarország 2013 júniusában "kiszabadult a szocialista kormányok hibájából kilenc éven át tartó túlzottdeficit-eljárás alól", augusztusban pedig idő előtt visszafizette a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) felvett hitelt. Mindezt ráadásul úgy sikerült elérni, hogy az ország gazdasági növekedési fordulatot hajtott végre, a gazdaság tartós növekedési pályára állt, az államadósság, valamint a családok és a munkavállalók terhei csökkentek - hangsúlyozták.

Mint írták, az Állami Számvevőszék jelentésében megállapította, hogy a 2013. évi központi költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelt, így a zárszámadási törvényjavaslat megalapozott, a törvényjavaslatban szereplő adatok megbízhatóak.

A kormány olyan rendelkezéseket hozott, amelyek elsősorban az állam működési kiadásait csökkentették - magyarázták. Kifejtették: az adórendszer átalakításának köszönhetően a családok és munkavállalók terhei csökkentek, a közterhek viseléséből pedig már azok az ágazatok is kivették a részüket, amelyek korábban extraprofitot szereztek, így több terület is többletforrást kaphatott. 2013 januárjától elindult a rezsicsökkentés, szeptembertől pedig a pedagógus-béremelés, továbbá folytatódott az egészségügyi dolgozók béremelése, és a foglalkoztatást ösztönző adókedvezmények léptek életbe - sorolták.

Kiemelték: költségvetési fegyelem szempontjából Magyarország az EU legjobban teljesítő országai közé került. Magyarország GDP-arányos költségvetési hiányát az elmúlt három évben sikerült 3 százalék alatt tartani, az államháztartás európai uniós módszertan szerinti GDP-arányos hiánya 2,2 százalék volt - közölték. Hozzátették: a visegrádi országok közül csak Csehország teljesített jobban Magyarországnál, Szlovákia és Lengyelország teljesítménye elmaradt tőle.

Arra is kitértek, hogy a tavalyi makrogazdasági folyamatok kedvezőbbek voltak a vártnál és jóval kedvezőbbek az EU-átlagánál. A bruttó hazai össztermék a költségvetés készítésekor feltételezett 0,9 százalékhoz képest gyorsabban, 1,1 százalékkal bővült. Az infláció alacsonyabb volt a tervezettnél: átlagosan 1,7 százalékkal nőttek az árak 2013-ban. Az Európai Unió módszertana szerint számított adósságráta 79,8 százalékról 79,2 százalékra mérséklődött, így Magyarországon 2013-ban már harmadik éve csökkent az adósság, amelyre csak két ország volt képes az unió 28 tagállamából - magyarázták.

2013-ban tehát a költségvetés stabilitása mellett az államadósság csökkenése, a gazdasági növekedés megindulása és az árszínvonal stabilitása is sikeresen megvalósult - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna 0-1, megkezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna 0-1, megkezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

Történetében először játszik tétmérkőzést Ukrajna ellen a magyar labdarúgó-válogatott. Az első félidőben inkább mi voltunk fölényben, volt egy kapufánk, kihagytunk két hatalmas helyzetet is, majd nem sokkal a szünet előtt váratlanul kaptunk egyet. A második félidő magyar lehetőségekkel kezdődött, majd az ukránok is „feltámadtak”. A 92. percben egy ukránt kiállítottak, majd szinte tömegverekedés tört ki a pályán, Szoboszlai is sárgát kapott. A Nemzetek Ligája-csoportmérkőzés helyszíne a Puskás Aréna, cikkünk frissül!

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×