Infostart.hu
eur:
366.1
usd:
321.89
bux:
152092.2
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Az autópályákkal és légijáratokkal versenyeznének a régiós vasutak

A régió versenyképes vasúti közlekedésének megvalósítását célzó megállapodást írtak alá a Visegrádi négyek-csoport országok vasúti vezérigazgatói Balatonfüreden. Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy a többi között a versenyképességének fejlesztéséről is egyeztettek.

Dávid Ilona beszámolt arról, hogy a magyar, a szlovák, a cseh és a lengyel vasút írt alá együttműködési megállapodási szándéknyilatkozatot. Ebben kifejezték, hogy megpróbálják összehangolni a vasúti infrastruktúra-fejlesztéseiket érdekében, hogy az árufuvarozási volumeneiket közösen tudják növelni a térségben.

"Hiszen mindannyian érdekeltek vagyunk az észak-déli európai árufuvarozási korridor megvalósításában" - hangsúlyozta a MÁV Zrt. vezérigazgatója.

Hozzátette, hogy a megállapodás emellett a személyszállítással kapcsolatos törekvéseiket is tartalmazza.

Szeretnék sűríteni a már létező vonatok mellett az egyes országok közötti, elsősorban éjszakai járatokat. Emellett áttekintik, hogyan lehet esetleg tengerparti vonatokat, időszakos, a nyári menetrendbe illeszkedő kirándulóvonatokat indítani az országok között.

"Megnézzük, milyen közös járatokat tudnánk indítani annak érdekében, hogy versenyezhessünk a térség autópályáival, illetve a légi közlekedéssel is" - mondta Dávid Ilona.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

II. János Pál pápa sírját látogatta meg Magyar Péter a Vatikánban. Hamarosan fogadja XIV. Leó pápa a magyar miniszterelnököt, aki kíséretével néhány perccel fél tizenegy után érkezett meg az apostoli paloták Szent Damazuszról elnevezett belső udvarára a XIV. Leóval való magánaudienciára.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, új oktatási stratégia jön

Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, új oktatási stratégia jön

Csütörtökön vatikáni látogatást tesz Magyar Péter: a miniszterelnököt délelőtt 10:45-kor négyszemközti magánaudiencián fogadja XIV. Leó pápa, ezt követően pedig Pietro Parolin bíborossal, a Szentszék diplomáciai és kormányzati vezetőjével is tárgyal. Közben itthon a politikai napirenden inkább a kormány és ügyészség közti konfliktus, valamint a képviselők mentelmi jogának ügye lehet, a kormányzati munka pedig új energetikai programok és egy friss oktatási stratégia elkészítése körül forog. A csütörtöki közéleti fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×