Infostart.hu
eur:
365.4
usd:
321.11
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Mosodahálózatot épít ki a BUBBLES International Zrt. Magyarországon

Önkiszolgáló mosodahálózatot épít ki a BUBBLES International Zrt. Magyarországon - tájékoztatta a cég közleményben az MTI-t kedden.

A társaság első mosodáját 2012-ben kísérleti jelleggel nyitotta meg Budapesten, most pedig négy új egység nyitását tervezi.

Az új helyszínekre a szerződéseket már megkötötték, így hamarosan Óbudán, Kispesten, Józsefvárosban és Ferencvárosban nyitnak önkiszolgáló mosodákat. Még az idén terjeszkednének vidéki nagyvárosokban is, 2015-ig pedig 20 új önkiszolgáló mosoda létrehozását tervezik. A hosszú távú tervek között regionális terjeszkedés és a franchise üzemeltetés beindítása is szerepel.

A Venturio Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 560 millió forintot fektetett be az ország első, non-stop mosodahálózatának kiépítésébe. A közleményben idézik Vitán Gábort, az alapkezelő zrt. vezérigazgatóját, aki elmondta, a Bubbles mosodákban jelentős piaci növekedési potenciált, innovatív megoldásokat és magas szintű szakmai hozzáértést látnak.

Megyeri Gábor, a BUBBLES International Zrt. vezetője azt reméli, hogy a magyar lakosság ismét fogékony lesz a mosodai szolgáltatásra, és egyre több visszatérő vendéggel számolhatnak. A közlemény szerint a mosodákban ingyenes wifi, játszósarok és kávéautomata várja majd az ügyfeleket. A mosodák az év minden napján, 24 órán át nyitva lesznek.

A cég működő mosodájában a tapasztalatok szerint átlagosan 900 mosás indul egy hónapban, ügyfeleik 80-90 százaléka magyar, 10-20 százaléka külföldi.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×