Infostart.hu
eur:
365.13
usd:
320.61
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Az idén 2-3 százalékkal növekedhet a haltermelés Magyarországon

Az idén 2-3 százalékkal növekedhet a haltermelés Magyarországon, ami a múlt évben 23 000 tonnát tett ki - mondta Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten az MTI-nek egy szakmai háttérbeszélgetésen.

A vezérigazgató hozzátette: a haltermelés növekedésének feltétele, hogy az időjárás kedvező legyen, és a takarmányárak se emelkedjenek jelentős mértékben. A termelők rendelkezésére áll a termelés növeléséhez szükséges jó minőségű kétnyaras halállomány.

Tájékoztatott arról is: az elmúlt uniós költségvetési időszakban - 2007-2013 között - a Halászati Operatív Programból (HOP) rendelkezésre álló 13 milliárd forintot maradéktalanul felhasználta az ágazat a magyar halgazdaság megújítására.

Az operatív program utolsó forráselemére, az innovációs és a marketing területre most írták ki a pályázatokat, amelyek forrásösszege mintegy 1,5 milliárd forint - mondta.

A halászat fejlesztésére rendelkezésre álló forrás a mostani költségvetési időszakban - 2014-2020 között - 5 százalékkal emelkedik, tette hozzá a vezérigazgató.

Lévai Ferenc megjegyezte: Magyarországon húsvétkor is jellemző a halfogyasztás növekedése, az átlagos heti halvásárlás az ünnepet megelőző két hétben általában megduplázódik. Magyarországon az emberek átlagosan évente három-négy kilogramm halat fogyasztanak, de vannak olyan térségek, ahol akár a 30 kilogramm is elfogy, mint például Baja környéke.

Magyarország ugyanakkor a halfogyasztásban még jelentősen elmarad az unió átlagától, az EU-ban az átlag 20-22 kilogramm, de ebből csak 10-15 százalék édesvízi, míg Magyarországon 50 százalék feletti az édesvízi hal aránya a fogyasztásban.

Annak érdekében, hogy a halgazdaságok működését az emberek és a tágabb szakma is minél jobban megismerhesse, az ágazat képviselteti magát a jövő héten - április 25-27. között - megrendezendő Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok nemzetközi szakkiállításon - mondta az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Tisza-kormány: döntöttek a várva várt támogatásról, közben Magyar Péter átírná a mentelmi szabályokat

Tisza-kormány: döntöttek a várva várt támogatásról, közben Magyar Péter átírná a mentelmi szabályokat

Kapitány parlamenti megszólalása alapján mintegy 15 ezer pályázó kap támogatást a korábban nyertes 42 ezer mellett az Otthoni Energiatároló Programban (OETP), és a kormány újabb pályázatot is kiír. Az Európai Bizottság javasolja a Magyarországnak még befagyasztva tartott 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás felszabadítását – jelentette be Ursula von der Leyen, hozzátéve, hogy ezzel a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek is visszatérhetnek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. Eközben tovább éleződik az ügyészség körüli konfliktus: hatóság félrevezetése, hamis vád és bűnpártolás minősített esete miatt tett feljelentést az aranykonvojügyben az ukrán pénzszállítókat képviselő ügyvédi iroda, miután Magyar Péter éjjel kommentekben üzent a Legfőbb Ügyészségnek. A magyar miniszterelnök bejelentette, hogy kezdeményezi az országgyűlési képviselők mentelmi jogának teljes eltörlését a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén. Lannert Judit bejelentette, hogy év végére elkészül az új oktatási stratégia, és két lépcsőben indul a nevelést segítő, valamint a technikai dolgozók bérrendezése. A szerdai kormányzati fejleményekről percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×