Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
319.08
bux:
151579.65
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Lengyelországban 4,3 százalék volt a GDP-arányos államháztartási hiány

Tavaly a vártnál némileg kisebb volt Lengyelországban a GDP-arányos államháztartási hiány, ami azonban így is jócskán meghaladta az EU által engedélyezett 3 százalékot.

Az adatokkal megismerkedő forrás kedden azt mondta, hogy a tavalyi GDP-arányos államháztartási deficit 4,3 százalék lett az egy évvel korábbi 3,9 százalék után. Ez valamivel kisebb az Európai Bizottság által 2013-ra várt 4,4 százaléknál.

A hiánynövekedés azzal függ össze, hogy a kormány által becsült 2,2 százalék helyett csupán 1,6 százalékkal nőtt a lengyel hazai össztermék (GDP).

Lengyelország az idei évre 5 százalékos államháztartási többletet tervez, majd jövőre 2,9 százalék hiányt.

Címlapról ajánljuk
Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok
Tisztítótűz

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×