Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.45
bux:
153736.77
2026. szeptember 22. kedd Móric

6,9 milliárd a fiatalok vállalkozóvá válásához

A fiatalok vállalkozóvá válását 6,9 milliárd forintos forrás segíti, a cél a magyar fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek szélesítése - mondta Czomba Sándor hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásáért felelős államtitkára elmondta: a pályázat kétkomponensű.

Az első félévben a fiatalokat képzésen készítik fel a vállalkozóvá válásra, e célra mintegy 2 milliárd forint áll rendelkezésre.

A második félévben, az üzleti terv elkészítését követően, 3 vagy 6 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a résztvevők elképzeléseik megvalósításához. Erre a célra összesen 5 milliárd forintot fordítanak.

Az államtitkár közölte: négy régióban - Észak-Magyarország, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Észak-Alföld - már elkezdődtek a pályázattal összefüggő képzések összesen 2130 fiatal részvételével. További két régióban - a Közép-Dunántúlon és a Dél-Alföldön - napokon belül megkezdődik a képzés, az oktatásban 1100-an vesznek majd részt.

A második szakaszban várhatóan mintegy 1500-an kaphatnak majd támogatást. A pályázaton nyertes fiatalok a remények szerint nemcsak maguknak, hanem más fiataloknak is munkát biztosítanak majd.

Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke többek között arról beszélt, hogy a magyar vállalkozók között a fiatalok aránya valamivel kevesebb, mint 4 százalék. Megjegyezte, hogy a világon és Európában is az egyik legnagyobb társadalmi gond az ifjúsági munkanélküliség, amit olyan módon is mérsékelni lehet, ha a fiatalok vállalkozóvá válását ösztönzik, támogató programokkal segítik.

Czomba Sándor emlékeztetett: Magyarországon az ifjúsági munkanélküliség aránya 2012-ben 28,1 százalék volt, míg a múlt év utolsó negyedében 21 százalék. Magyarországon az ifjúsági foglalkoztatási ráta 2012-ben 18,6 százalék volt, 2013 utolsó negyedében pedig már 21 százalékot tett ki.

Címlapról ajánljuk
Oda Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi joga

Oda Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi joga

A fideszes országgyűlési képviselőkkel szemben Litresics András ügyvéd tett feljelentést a „Zsolti bácsi-ügyben” közzétett és megosztott Facebook-bejegyzés és sajtótájékoztatók miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Tisza-kormány: megalakult a Médiatanács, nem támogatja Baka András legfőbb ügyészi jelöltjét a Tisza-frakció

Tisza-kormány: megalakult a Médiatanács, nem támogatja Baka András legfőbb ügyészi jelöltjét a Tisza-frakció

Az Országgyűlés kedden megválasztotta a Médiatanács új elnökét és 4 tagját. A Tisza-frakció egyhangúlag elutasította Baka András köztársasági elnök legfőbb ügyészi jelöltjét, Szathmáry Zoltánt, és új jelölt állítására kérte fel az államfőt. Török Gábor politikai elemző úgy értékelte a helyzetet, hogy máris "eljött Baka András első szuverenitási tesztje". A parlament keddi ülésén visszaállította a kötelező kamarai tagságot az orvosok, fogorvosok és egészségügyi szakdolgozók számára, megválasztotta a Médiahatóság elnökét és négy tagját, illetve a koncessziókkal kapcsolatban is fontos döntést hozott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×