Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.33
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

GfK: minimálisan javult a fogyasztói bizalom decemberben

A GfK Hungária Komplex Fogyasztói Bizalom Indexe 2013. decemberben 171 pont volt, minimálisan javult a szeptemberi 170,3-as értékhez képest - közölte a piackutató csütörtökön az MTI-vel.

A GfK felmérése szerint a Fogyasztói Várakozások Index (FVI) alakulásában enyhe csökkenés figyelhető meg 2013 negyedik negyedévében, miután értéke 2,2 ponttal 200,8 pontra mérséklődött. A gyengülés oka, hogy a háztartások saját anyagi, valamint az ország gazdasági helyzetének megítélése is romlott. Utóbbi esetében az öt évre vonatkozó várakozások romlottak.

A komplex mutatószám másik összetevője, a Vásárlási Hajlandóság Index értéke közel 4 ponttal 137,9 pontra nőtt.

A közlemény idézi Kozák Ákost, a GfK Hungária igazgatóját, aki elmondta: egy éven át kitartott a lendület, a fogyasztók bizalma 2013-ban meghaladta a korábbi években mért szintet. Decemberben megtorpant a növekedés, ami óvatosságra intheti azokat, akik 2014 első félévében töretlen optimizmusra számítanak - tette hozzá.

A munkanélküliség alakulásával kapcsolatos vélekedések 2013 decemberében hasonló képet mutatnak, mint az előző negyedévben: tízből három lakos számít a munkanélküliség növekedésére, míg korábban 35 százalékuk vélekedett így.

A lakosság 64 százaléka továbbra is az árak emelkedésére számít annak ellenére, hogy az inflációs ráta a KSH kimutatása szerint 2012 októbere óta folyamatosan csökken. A válaszadók átlagosan 5 százalékos növekedést várnak a következő 12 hónapban.

A család reáljövedelmére vonatkozó várakozások változatlanul kedvezőtlenek: a megkérdezettek több mint fele, 54 százalék az inflációnál kisebb mértékű növekedésre számít, reáljövedelme csökkenését prognosztizálják.

A piackutató szerint a hitelfelvételi kedv lényegében nem változott: a lakosság 26 százaléka szerint most nem alkalmas az idő hitelfelvételre, hasonlóan az előző időszakban mért 25 százalékhoz. A megkérdezettek 64 százaléka soha nem venne fel hitelt. Ennek háttérében a GfK szerint az áll, hogy a lakosság közel 28 százaléka a hitelkamatok növekedésére, további 32 százaléka azok változatlanságára számít a következő évben.

A megtakarításokra vonatkozó sem változtak lényegesen az előző negyedévhez képest, bár nőtt a bizonytalanok aránya: a válaszadók 40 százaléka bizonytalan, hogy korábban tervezett vásárlásra felhasználja a megtakarításait, míg 14 százalékuk szerint most egyáltalán nem érdemes nagyobb háztartási eszközt vásárolni.

Kissé csökkent a lakásvásárlást érdemesnek tartók aránya, a harmadik negyedévi 58 százalék után most 54 százalék az arányuk. A lakosság 41 százaléka tartja jó befektetésnek a lakásvásárlást. A lakása eladására a körülményeket mindössze a megkérdezettek hat százaléka tartja érdemesnek.

Az autóvásárláshoz az elkövetkező egy évben a körülményeket a megkérdezettek 35 százaléka tartja kedvezőtlennek, 23 százaléka bizonytalan a kérdés eldöntésében, és ötből egy válaszadó szerint érdemes lesz autót vásárolni a következő évben - közölte a GfK.

Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 95 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,8 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 9, az Új Emberek pedig 8 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×