Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
316.32
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Ebben a ciklusban lényegesen több forrás érkezett a magyar sportba

Jelentősen nőtt az utóbbi években a sport állami támogatása, ám a pluszforrások mellé világos célokra is szükség lenne - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Dénes Ferenc sportközgazdász.

Ebben a kormányzati ciklusban lényegesen több forrás érkezett a magyar sportba mint korábban - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Dénes Ferenc sportközgazdász. Ömlik a közpénz a magyar sportba, ez egy nagyon fontos változás, tulajdonképpen fölforgatta a magyar sportot és kultúrát.

A változás miatt a közösségi források aránya is megnőtt a sport GDP-ben - emelte ki Dénes Ferenc.

Becsléseim szerint kétharmad, de van olyan kollégám, aki háromnegyedre becsüli most már a közösségi források arányát a sport GDP-ben, ami ténylegesen azt mutatja most már, hogy gyakorlatilag közösségi tevékenységként végezzük a sportot - tette hozzá. Ennek persze pozitív hatásai mellett kockázatai is vannak - hangsúlyozta a szakértő.

Nem állítom, hogy így fog történni és ez évtizedes távlat, de ez a kockázat mindenképpen benne van, hogy egy olyan sportrendszer épül, amit csak közösségi forrásokkal lehet fenntartani és ezek a közösségi források nyilván meghatározzák azt a teljesítményértékelést és előmenetelt is, amit meg kell tudni csinálni - vélekedett. Tehát a sportközgazdász szerint az állami támogatásoknak a később piaci forrásokból is fenntartható sportot kellene szolgálnia.

Dénes Ferenc szerint, amikor már kiképeztük a szakembereket, teremtsetek olyan lehetőségeket, hogy a néző már ne mint adófizető, hanem mint polgár fizessen, mert olyan szolgáltatást kap, amit hajlandó megfizetni. Legyenek olyan mérkőzések az uszodákban, a stadionokban, amikért nem 500 forintot, hanem 8000 forintot is hajlandóak kiadni, mert van olyan jó mint egy Diana Krall koncert.

Dénes Ferenc hangsúlyozta, hogy a sporttámogatások növelésével a pluszforrásokkal elérendő célokat is ki kellene jelölni, ami ezidáig nem történt meg.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek település között – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Összesen csaknem 150 ezer köbméter követ kell ehhez felhasználni. Az InfoRádió erről kérdezte Bíró Tibort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatóság Intézetének vezetőjét.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×