Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Fellegi: koncentrált erőforrások, egységes vagyongazdálkodás a fejlesztési minisztériumban

Egységes vagyonmérleg kialakítását valamint a privatizációs szerződések, az állami nagyprojektek és a PPP konstrukcók felülvizsgálatát ígérte bizottsági meghallgatásán Fellegi Tamás, kijelölt Nemzeti Fejlesztési Miniszter.

Fellegi Tamás hónapok óta dolgozik Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével egy új fejlesztési és vagyongazdálkodási rendszer felépítésén - ezt maga a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kijelölt vezetője monda a parlamenti gazdasági és informatikai bizottság meghallgatása során.

"Azzal, hogy koncentráljuk az erőforrásokat, végre megjelenhet egyfajta kívánatosnak tartott, egységes szemlélet a közvagyon kezelésében és a nemzeti fejlesztésben. Hogy teljesen egyértelműen fogalmazzak, előtérbe fogjuk helyezni a nemzeti érdekek hatékony érvényesítését minden területen" - jelentette ki.

A privatizációs szerződések és az állami nagyprojektek felülvizsgálata mellett a - vagyongazdálkodást , fejlesztési források felhasználását, az infrastruktúra és infokommunikáció fejlesztését, szabályozását és felügyeletét ellátó - tárca leendő vezetője az állam számára a hátrányos helyzetű PPP konstrukciók felszámolását ígérte. Emellett Fellegi Tamás az állami vagyon megóvását, az uniós források gyorsabb kifizetését, a korrupció és a bürokrácia visszaszorítását emelte ki.

Mint mondta: az állami tulajdon irányítása jelenleg széttagolt, koordinálatlan intézményrendszerben működik. Az új rendszerben azonban a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács feladatait a Nemzeti Fejlesztési Miniszter látja el, tehát Fellegi Tamás fogja a tulajdonosi jogokat gyakorolni a nemzeti vagyon fölött. Ahhoz azonban, hogy a tárcavezető végezni tudja a munkáját, vagyonkezelő szervezetekre van szüksége - tért ki rá Fellegi Tamás. A legfontosabb ezek közül a Nemzeti Vagyonkezeleő Zrt. lesz, de kiemelt szerepet kap a Magyar Fejlesztési Bank is.

"Szeretném még egyszer hangosan és világosan kimondani, a fejlesztés és feljavítás nem privatizáció. Ennek megfelelően az új szabály garanciális okokból meghatározza a tulajdonosi joggyakorlás tartalmát és egyértelművé teszi, hogy a Magyar Fejlesztési Bank állami tulajdonú társasági részesedést nem privatizálhat" - közölte.

Mindemellett Fellegi Tamás egy új vagyonmérleg kialakítását, a közbeszerzési intézményrendszer egyszerűbbé és hatékonyabbá tételét, az energiaszámlák csökkentéséért a közszolgálati szerződések újratárgyalását, magyar energiastratégiát, valamint azt ígérte, hogy ahol csak lehet, újra megnyitják a kispostákat. Képviselői kérdésre a leendő tárcavezető azt is elmondta, hogy az új kormány biztosítja a fejlesztési forrásokat azokhoz a pályázatokhoz, amelyekre már beadták az ajánlatokat.

Fellegi Tamás kinevezését 18 igen, hat nem és egy tartózkodó szavazattal fogadták el a gazdasági és informatikai bizottság ülésén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×