Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

A Fidesz felülvizsgálja a jelenlegi cafeteria szabályokat

Mindenképpen felülvizsgálja a Fidesz a cafeteria jelenlegi adózási rendszerét - közölte Varga Mihály csütörtökön Budapesten, emlékeztetve arra, hogy szakértők a szuperbruttósítással kapcsolatban is ezt javasolták.

A szuperbruttósítás visszavonására vonatkozó felvetésre a Fidesz alelnöke tájékoztatóján úgy reagált: ma már nagyon komoly szakértői vélemények mondják azt, hogy a szuperbruttósítás nem vált be, ezért szükség van ennek felülvizsgálatára. Még munkafázisban vagyunk - jegyezte meg.

A Magyar Nemzet szerint a Fidesz berkeiben felvetődött másik elképzelés a cafeteria-juttatások adójának eltörlése. Ezzel kapcsolatban Varga Mihály azt mondta: mindenképpen felülvizsgálják a cafeteria mostani rendszerét.

Emlékeztetett, már a parlamenti vitában is kifejtették, nem értenek egyet azzal a szabályozással, amelyet a cafeteria rendszerével kapcsolatban végül a parlamenti többség elfogadott.

A politikus közölte, olyan módosítást szeretnének e területen, amely elsősorban a foglalkoztatást és a munkahelymegtartást szolgálja. Hozzátette, reméli, hogy május végére, júniusra már lesz konkrét előterjesztés ebben az ügyben.

Arra a kérdésre, hogy ha lesz változtatás a szuperbruttósítással, illetve a cafeteriával kapcsolatban, akkor ez még idén megtörténhet-e, Varga Mihály úgy válaszolt: csak olyan intézkedésnek van értelme rövid távon, ami azonnal hatályba tud lépni. "Olyan intézkedésekre készülünk a gazdaság területén is, amelyeket már ebben az évben alkalmazni lehet" - jelentette ki.

A Fidesz gazdasági kabinetje azon dolgozik, hogy azok az adócsökkentő intézkedések lépjenek a legkorábban hatályba, amelyek a gazdasági válságból való kilábalást teszik lehetővé - mutatott rá, hozzátéve: nagyon bízik a július 1-jei konkrét intézkedésekben.

A Magyar Nemzet csütörtöki számában arról írt - pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva -, hogy százmilliárd forintos nagyságrendű adócsökkentésre készül július 1-jétől a Fidesz. A napilap információi szerint egyelőre még nem született döntés a konkrét lépésekről, de három lehetőségről folyik élénk egyeztetés. Az egyik a személyi jövedelemadózás átalakítása. A lap szerint felvetődött a szuperbruttósítás visszamenőleges eltörlése, ami becslések szerint 250 milliárd forintot is a lakosságnál hagyhat.

A Magyar Nemzet szerint a Fidesz berkeiben felvetődött másik elképzelés a cafeteria-juttatások adójának eltörlése. Ezzel kapcsolatban Varga Mihály azt mondta: mindenképpen felülvizsgálják a cafeteria mostani rendszerét.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×