Infostart.hu
eur:
354.73
usd:
311.5
bux:
0
2026. június 30. kedd Pál

"Az euró bevezetése a gazdaság legfontosabb középtávú feladata"

Az euró magyarországi bevezetését nevezték az ország legfontosabb középtávú feladatának a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, valamint a Világgazdaság által szervezett konferencia résztvevői. A szakemberek hangsúlyozták: ennek eléréséhez elengedhetetlenül szükséges a társadalmi és politikai összefogás.

Csaba László közgazdász úgy fogalmazott: az elmúlt öt évben zsákutcába került a magyar gazdaság, amely legkorábban 2014-ben érheti el 2005-ös teljesítményét. Hozzátette: ezen a helyzeten egy új kormány is csak lassan tud változtatni, a többi között azzal, hogy egyértelműsíti a jogszabályi környezetet, és évente a GDP 2 százalékának megfelelő összeggel csökkenti az állami kiadásokat.

Az egyetemi tanár elismerte a kormány gazdaságpolitikai sikereit, de hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek kabinetjei adósok maradtak egy, az ország hitelessége szempontjából nélkülözhetetlen átfogó stratégiával.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Trump keményen megfenyegette az európaiakat, Brüsszel sem volt rest az elrettentéssel

Trump keményen megfenyegette az európaiakat, Brüsszel sem volt rest az elrettentéssel

Az Európai Bizottság nem rettent meg, válaszlépéseket helyezett kilátásba Donald Trump újabb vámfenyegetéseire válaszul, amelyeket az amerikai elnök az európai technológiai szabályozás és a digitális szolgáltatási adók miatt fogalmazott meg. A szóváltás akkor élesedett ki, amikor uniós és amerikai tisztviselők éppen Washingtonban tárgyalnak a megromlott digitális kapcsolatok rendezéséről. A bizottság szóvivője leszögezte, hogy az EU-nak szuverén joga szabályozni a területén zajló gazdasági tevékenységeket, és egyoldalú amerikai intézkedések esetén gyors és határozott válaszra lehet számítani.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×