Infostart.hu
eur:
354.19
usd:
309.95
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

A kecskeméti gyárban jövőre készülhet el az első Mercedes

A kecskeméti Mercedes gyár építésének jelenlegi állása szerint már 2011 végén kigördülhet az üzemből az első új típusú A vagy B osztályú gépkocsi - mondta el Michael Friess, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője egy autóipari konferencián.

A vállalat ügyvezetője a Noerr és Társai Ügyvédi Iroda és az ITD Hungary által szervezett "A magyarországi gépjárműipar - Aktuális jogi és gazdasági kérdések" című rendezvényen rámutatott: a gyár építésének engedélyeztetése gyakorlatilag már lezárult, és megkezdődött a gyárépület felhúzása, ami az év végéig befejeződhet.

Emlékeztetett: a mintegy 800 millió euróból megvalósuló beruházás megvalósulásával évente 100 ezer új típusú A és B osztályú Mercedes készülhet majd a magyarországi gyárban.

Kiemelte: az autópiacon kiemelt jelentőséggel bírhatnak majd a kisebb kompakt járművek, ezért is lehet nagyon fontos az A és B osztály továbbfejlesztett modelljeinek piacra dobása. A két osztályban összesen 4 modellt gyárt majd a Mercedes, amely a forgalomban lévő két szériát jelenleg Németországban szereli össze. A jelenlegi szériákat a Mercedes továbbra is Németországban gyártja majd, azonban a két új modell már Magyarországon készül, 2011 végi, illetve 2012 nyári megjelenéssel - tette hozzá.

Michael Friess hangsúlyozta: a kecskeméti gyárban már várhatóan idén nyáron megkezdik a gyártósorok összeszerelését, és a munkavállalók felvétele is felgyorsulhat, mivel jelenleg csak 50 dolgozóval rendelkezik az üzem, az év végére azonban 500-ra bővítenék a munkavállalói létszámot.

Az ügyvezető rámutatott arra is, hogy mivel a jelenlegi beruházás nem tölti ki teljesen a megvásárolt 441 hektáros földterületet, még lesz lehetőség a jövőben arra, hogy szükség szerint bővítsék a gyárat.

Az anyacég jelenlegi gazdasági helyzetéről elmondta, a tavalyi év végére sikerült stabilizálni az értékesítéseket az új E osztály piacra dobásával. Úgy vélte, a következő években folytatni kell a még elérhető fogyasztáscsökkentés fejlesztését a jelenlegi technikák mellett, azonban egyre nagyobb figyelmet kell fordítani az alternatív hajtástechnikákra is, mivel a vevők egyre inkább keresik ezeket a típusokat.

Michael Friess a konferencián hangsúlyozta: 2010. a villamos alapú mobilitás éve lesz, amelyre a Mercedes is készül egy teljesen elektromos Smarttal és egy A, valamint egy B osztályú üzemanyagcellás autóval.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×