Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
315.64
bux:
149809.55
2026. augusztus 12. szerda Klára

A CIG Közép-Európai Biztosító Zrt. Romániában nyitott fiókot

CIG Romania néven 670 ezer euró beruházással megkezdte működését a CIG Közép-Európai Biztosító Zrt. határon átnyúló szolgáltatás keretében működő fióktelepe. Mikó Gyula, a biztosító vezérigazgató-helyettese elmondta: a következő években Bulgária, Szerbia és Ukrajna biztosítási piacára kívánnak belépni.

A CIG Közép-Európai Biztosító Zrt. azért döntött Románia mellett, mert ott megvannak azok a feltételek, amelyek a határon átnyúló szolgáltatás bevezetéséhez szükségesek - mondta a biztosító vezérigazgató-helyettese, aki hozzátette: fontos szempont volt az is, hogy Románia uniós tag, így adminisztrációs szempontból egyszerűbb volt a belépés.

Mikó Gyula hangsúlyozta: a román piac többszöröse a magyarországinak, ráadásul nagy helye van a fejlődésnek, hiszen az életbiztosítással való ellátottság ötöde-hatoda a magyarénak.

A vezérigazgató-helyettes elmondta: a CIG Romania azzal tűnik ki a többi nemzetközi biztosító közül, hogy helyi menedzsmenttel dolgozik, és olyan termékeket is kínál az ügyfelek, amelyeket mások nem. Hozzátette: a robbanást 2010-től várják.

A CIG Közép-Európai Biztosító Zrt. tervei között szerepel, hogy Románia után Bulgáriában, majd Szerbiában és Ukrajnában is fióktelepet nyitnak.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Tisza-kormány: úton a paksi ülésre a kabinet, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: úton a paksi ülésre a kabinet, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába: Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve dönt az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról. Nem ez az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×