Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

A kormány lépéseit hiányolják a cégvezetők

Az élő munka terheinek csökkentését szorgalmazták a Joint Venture Szövetség évindító tájékoztatóján részt vevő vállalatok vezetői.

A vállalatok versenyképességét kell fejleszteni, és ezzel javul az ország versenyképessége is - mondta Fekete István, a Joint Venture Szövetség elnöke az érdekképviselet évindító háttérbeszélgetésen.

A vállalatvezetők részvételével szervezett háttérbeszélgetésen a reálszféra képviselői megfogalmazták: a kormánynak már több lépést meg kellett volna tennie a gazdasági válság hatásának ellensúlyozására.

Fekete István, a szervezet elnöke azt mondta: a munkahelyek megőrzéséhez továbbra is a munkaerő költségeinek csökkentését javasolják. Ennek érdekében elfogadhatónak tartanák az áfa esetleges emelését is - tette hozzá.

A rendezvényen az is elhangzott, hogy most főként a piacok megőrzése a cél, ami további létszámleépítéssel és termeléscsökkentéssel járhat.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

A Fidesz 32. kongresszusára 901 küldöttet delegáltak. Orbán Viktor pártelnök tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A felszólalók közül többen is bírálták a Fidesz kampányát és a luxizást, többek szerint is „egyértelmű üzenetet küldtek a választók, hogy valamit változtatnunk kell”. Gyakorlatilag minden hozzászóló a közösségépítést szorgalmazta, mondván: a Fideszt vissza kell építeni, hogy „megakadályozzák a Tisza országrombolását”.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×