Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

Perelhetnek a gázválság miatt

Amint véget ér a válság, a mérnökök pihennek, és munkába állnak az ügyvédek - mondta az InfoRádiónak az E.ON magyar leányvállalatának szóvivője. A cég vizsgálja, ki milyen mértékben felelős a válságért, de a jelenlegi helyzethez hasonlóval még ők sem találkoztak.

Komoly válság alakult ki több olyan kelet-európai országban, ahol az E.ON is jelen van - mondta az InfoRádiónak Kutas István, az energiaipari cég magyarországi leányvállalatának szóvivője.

A cég munkatársai pillanatnyilag a válság kezelésével vannak elfoglalva, azon dolgoznak, hogy elég gázt tudjanak biztosítani érdekeltségeik, partnereik ellátásához.

A szóvivő szerint csak a gázellátási krízis megoldása után kerülhet sor a jogi lehetőségek vizsgálatára. Úgy fogalmazott: "amint véget ér a válság, a mérnökök pihennek, és munkába állnak az ügyvédek".

Az E.ON kereskedőként főként a termelőkkel, így a Gazprommal áll szerződésben, de ki kell bogozni, milyen mértékű a kereskedő, termelő, szállító cégek felelőssége a válság létrejöttében - tette hozzá.

A helyzetet nehezíti, hogy a mostanihoz hasonló ellátási zavarra még nem volt példa, ezért jogilag teljesen új alapokon álló döntéseket kell hozniuk.

A szóvivő azt is elmondta, hogy az E.ON Ruhrgas megduplázta magyarországi szállításait: csütörtökön 4 millió köbméter gáz érkezett Ausztria felől. Az energiaipari nagyvállalat vezetése arról is határozott, hogy a válságot leginkább megszenvedő Szerbiának napi 2,7 millió köbméter gázt szállít.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Földcsuszamlásszerű győzelem néz ki az AfD-nek Németországban, itt vannak az első adatok
Szász-Anhalt

Földcsuszamlásszerű győzelem néz ki az AfD-nek Németországban, itt vannak az első adatok

Történelmi léptékű győzelmet jeleznek az első exit pollok az Alternatíva Németországért (AfD) számára a vasárnapi szász-anhalti tartományi választáson. Az ARD (Infratest dimap) felmérése 44,5, a ZDF (Forschungsgruppe Wahlen) kutatása pedig 44 százalékra teszi a párt támogatottságát. A második helyen álló, jelenleg kormányzó CDU mindkét mérés szerint mindössze 18,5 százalékot szerzett.

Európa szomorú új térképe

Az aszályok, a klímaváltozás, a vízhiány és a felmelegedés csökkentheti a mezőgazdasági hozamokat, átírhatja az ipar telephelyválasztását, az energiatermelést, a folyami szállítást, a turizmust, az ingatlanárakat, sőt még azt is, mikor dolgozunk, utazunk vagy hogyan építjük otthonainkat. Ennek európai vonatkozásairól írt elemzést Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány; a részletekről Pásztor Szabolcs kutatási igazgatót kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×