Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

Sok bizonytalanságot tartogat a jövő hét

Igen sok bizonytalanság jellemzi a jövő hetet, a szakértők egyelőre arra számítanak, hogy gyengülnek majd a vezető New York-i tőzsdemutatók. Minden tekintet a General Motors-ra szegeződik, és kényes adatok is napvilágot látnak majd. Kedden hozzák például nyilvánosságra a novemberi amerikai inflációra vonatkozó adatot. Elemzői várakozások átlaga szerint a novemberi átfogó index 1,3 százalékos csökkentést mutat majd.

A bizonytalansági tényezők közül kiemelkedik, hogy kap-e állami támogatást a csőd szélére került amerikai járműipar, milyen kamatdöntést hoz kedden az amerikai jegybank (Fed), és hogy mekkora negyedéves veszteségekről számolnak be a befektetési bankok.

Pénteken kezdetben jelentősen estek a vezető New York-i tőzsdemutatók, mert előző nap a szenátus nem szavazta meg a járműipari segélycsomagot. Már a kereskedés idején jelentette be a Fehér Ház azt az elképzelését, hogy esetleg a bankszektor támogatására létrehozott 700 milliárd dolláros alapból különítenének el a segélyösszeget az autóiparnak, hogy elejét vegyék a csődöknek.

A megfigyelők szerint azonban minden képlékeny és félő, hogy ha napokon belül nem születik végleges megoldás, elindul a csődlavina, amely elsőként a General Motors-t temetheti maga alá. Az amerikai járműipar közvetlenül 250 ezer embernek ad munkát.

Kedden fejeződik be az amerikai jegybank (Fed) kétnapos ülése. A szakértők azzal számolnak, hogy a Fed 0,5 bázisponttal 0,5 százalékra csökkenti az alapkamatot a jelenlegi 1,0 százalékról. A szakértők szerint ez már olyan minimális kamatszintet jelentene, hogy a Fed-nek valószínűleg már más eszközöket kell alkalmaznia a gazdaság további élénkítéséhez.

Az amerikai bankok pénzügyi állapotáról lehet közelebbit megtudni a jövő héten, amikor ismertetik negyedéves adataikat. Az elemzők borúlátóak. Így például a Goldman Sachs valószínűleg azt közli, hogy először zárt negyedévet veszteséggel azóta, hogy 1999-ben bevezették a tőzsdére.

A Morgan Stanley minden bizonnyal már a második veszteséges negyedévről számol majd be.

Kedden hozzák nyilvánosságra a novemberi amerikai inflációra vonatkozó adatot. Elemzői várakozások átlaga szerint a novemberi átfogó index 1,3 százalékos csökkentést mutat majd, míg a élelmiszer- és energiaárak nélküli maginfláció minimális, 0,1 százalékos emelkedést jelez. Amennyiben a szakértői várakozásoknak megfelelően alakulnak az adatok, akkor novemberben 1,5 százalékos volt az éves infláció.

Idén eddig a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 34,9 százalékkal, a technológiai papírok Nasdaq mutatója 42 százalékkal esett.

Címlapról ajánljuk
Apáti Ferenc: itt az almageddon

Apáti Ferenc: itt az almageddon

Nem várható áremelés, pedig az idei lehet az elmúlt fél évszázad egyik legrosszabb almatermése Magyarországon. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács várakozásai szerint a termés 130-140 ezer tonna körül alakulhat, ami jelentősen elmarad a tavalyi 170 ezer tonnától, és töredéke a kedvező évjáratokban megszokott szintnek.

Németh Nándor az úszóváltó Eb-aranyáról: ha Kristóf úszik, akkor igazából nem baj, hogy borul a sorrend

A 4x100 méteres gyorsváltó Eb-aranya után a négyesfogat már nagyobb motivációt jelent Németh Nándornak, mint eddigi fő száma, a 100 m gyors. Az egyéniben vb-bronzérmes úszó az InfoRádiónak azt is elárulta, hogy csak a délutáni döntő előtt gyakorolta a repülőrajtot a váltóra, amikor kiderült, hogy a kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf is tagja lesz a négyesnek.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés jöhet ma Németországban, a kancellár jövője is eldőlhet

Politikai földrengés jöhet ma Németországban, a kancellár jövője is eldőlhet

Ma tartományi parlamenti választást tartanak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár dönthet az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont körüli vereséget szenvedhet. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×