Infostart.hu
eur:
355.46
usd:
307.66
bux:
133067.3
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

"Spórolásból eddig még senki nem gazdagodott meg"

Ha nem sikerül beindítani a magyar gazdaságot, akkor nehéz lesz kitermelni a Nemzetközi Valutaalap hitelének részleteit - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Allianz Hungária Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója. Kisbenedek Péter elmondta azt is: a kormány túlreagálta a devizahitelek védelmét, mert a forint árfolyamingadozás nem drámai.

Nincs ingyen ebéd, márpedig az elmúlt időszakban nagyon sokat fogyasztottunk belőle, és ezt most meg kell fizetni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Allianz Hungária Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Kisbenedek Péter hangsúlyozta: tudomásul kell venni, hogy az államadósság a mienk, és mindannyiunknak kell azt eltakarítani, mert senki nem fogja helyettünk kifizetni. Az államadósságot mi halmoztuk fel a napi szintű fogyasztáson és bizonyos állami kiadásokon keresztül.

Ha van gazdasági növekedés, akkor várhatóan a bérek is növekednek, tehát könnyebb visszafizetni az adósságot - hangsúlyozta a szakértő, aki szerint fontos, hogy az ember takarékoskodjon, de spórolásból eddig még senki nem gazdagodott meg.

Meggazdagodni abból lehet, ha termelés és növekedés van, vagyis ha nem sikerül beindítani a magyar gazdaságot, akkor nehéz lesz még az IMF-hitelrészleteit is kitermelni.

Hozzátette: globális recesszió idején sokkal nehezebb beindítani a gazdaságot, de a gazdaságélénkítő lépéseket az elmúlt években egy lényegesen pozitívabb környezetben már meg kellett volna lépni. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még most sem lehetetlen a növekedés beindítása, mivel előnyünkre lehet, hogy kicsi ország és gazdaság vagyunk, és rugalmas munkerőpiaccal rendelkezünk.

Nincs dráma

A forint már évek óta fel-le ugrál - mondta az Allianz Biztosító vezetője, aki szerint akkor lenne probléma, ha a forint euróhoz viszonított árfolyama tartósan 280 vagy afölé gyengülne. Úgy véli, hogy a devizahitelek törlesztőrészleteinek ingadozása nem drámai, ezt a kormány túlreagálta, amikor a devizahitelek védelmét hangsúlyozta, nyilván azért, mert félt, hogy tartósan elszabadul az árfolyam.

Senki nem a tényekről, hanem a hiedelmekről, a pánikról és a félelemről beszél - mondta Kisbenedek Péter, aki szerint helyénvaló, hogy a kormány igyekszik megnyugtatni az embereket, de ha a tényeket nézzük, akkor látszik, most még nem olyan nagy a baj.

Ha sikerül a forintot ebben a biztonságos sávban tartani, akkor nem is lesz probléma - mondta a vezérigazgató.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pénteken érvénybe lép a migrációs paktum – Nemcsak Magyarország görget maga előtt tartozásokat

Pénteken érvénybe lép a migrációs paktum – Nemcsak Magyarország görget maga előtt tartozásokat

Nemcsak a fizikai infrastruktúra kialakítása okoz gondokat több uniós tagországnak, hanem a jogi átültetés kapcsán is jelentkeznek bizonyos gondok – mondta az InfoRádióban a Migrációkutató Intézet igazgatója az Európai Unió Migrációs és Menekültügyi Paktumáról. Marsai Viktor figyelmeztetett: ha a magyar kormány nem lesz hajlandó végrehajtani a paktum kötelezően előírt intézkedéseit, akkor a napi egymillió eurós bírság továbbra is „ketyegni fog”, sőt akár még kötelezettségszegési eljárás is indulhat Magyarországgal szemben.

„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy

Történelmi jelentőségű törvénycsomag az Országgyűlésben – jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, a kormány benyújtotta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×