Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Kósa Lajos: az Alkotmánybíróság dönthet a debreceni adórendeletről

Több mint 15 milliárd forint beruházással épít biotechnológiai üzemet Debrecenben a Richter. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a bejelentést követően elmondta: a cég a szokásos kedvezmények mellett a nagyobb hozzáadott értékű gyártás miatt újabbakban is részesül. A cég elnök-vezérizgazgatója elmondta, a beruházás mérföldkő a vállalat történetében.

Több mint 15 milliárd forint beruházással épít biotechnológiai üzemet Debrecenben a Richter. Az üzem egyedülálló a régióban, és egész Európában is csak két hasonló van.

Debrecen az elmúlt tíz évben azon dolgozott, hogy megújítsa hagyományos iparszerkezetét - mondta el az InfoRádiónak Kósa Lajos. Az elmúlt időszakban beérett az a munka, amit az egyetemmel közösen végeztünk, így több mint 1000 munkahely jött létre magas hozzáadott értékű termékeket gyártó ipari cégeknél - fejtette ki a város polgármestere.

Túl azon, hogy munkahelyet ad az embereknek, ahogy a nevében is benne van, az ilyen ipar magasabb értéket állít elő - mutatott rá Kósa Lajos. Hozzátette, így többet keresnek az emberek, a város és az ország is jobban megállja a helyét a nemzetközi versenyben, ráadásul az ilyen ipar nehezebben mozdul el onnan, ahol egyszer megtelepedett.

A politkus emlékeztetett, az alacsony hozzáadott értékű termékeket gyártó ipar sokkal mobilisabb: ma itt van, holnap Sanghajban.

Nagyon nem kellett csábítanunk a Richtert, az adottságaink alapján minket ítélt a legjobb helyszínnek - jelentette ki a városvezető. Megjegyzte: a magas hozzáadott értékű termékeket gyártó ipar számára elérhető helyi adókedvezmény rájuk is vonatkozik.

Ez persze, mint mondta, vitatott ügy, mert a Közigazgatási Hivatal szerint ez az adórendelet nem fér bele a helyi iparűzési adó rendszerébe. Kósa Lajos szerint majd az Alkotmánybíróság fog dönteni az ügyben, de hogy mikor, azt nem tudta megmondani, ahogy azt sem, hogy egyáltalán már a testület előtt van-e az ügy.

De végső soron csak ott köthetünk ki, hacsaknem ősszel elfogadja a parlament a javaslatomat, amivel vitán felül törvényes lesz a mi megoldásunk - vélekedett Kósa Lajos.

Ugyanakkora Debrecen első embere úgy gondolja, hogy a helyi iparűzési adó rendszere teljesen rossz. Már sokszor fölvetettük, hogy ezt meg kellene változtatni, ne csak az egyszerű összeszerelő-iparnak adhassunk kedvezményt, hanem az említett fajtának is, mivel itt erre van szükség - nyilatkozta Kósa Lajos.Mérföldkő a cég történetében

Az innováció, azaz a szellemi hozzáadott érték a legfontosabb a Richter több mint száz éves történetében - mondta el az InfoRádiónak Bogsch Erik, a Richter elnök-vezérigazgatója. Szerinte egy gyógyszercég, ha nincs biotechnológiai ága, rövid időn belül elveszíti versenyképességét.

Megnéztünk más országokat is, de azért magyar cég vagyunk, és ha azonosak a feltételek külföldön és itthon, azt hiszem, indokolt, hogy itthon ruházzunk be - vélekedett Bogsch Erik. Hozzátette: Debrecenben jó a szellemi háttér, és van egy ipari park, azaz jó környezet is.

Most ez a legfontosabb beruházásunk, mérföldkő a cég történetében - jelentette ki az cég vezetője. A régióban lényegében csak mi foglalkozunk biotechnológiával, természetesen Európában több, a világon pedig sok ilyen cég van. Nagy a verseny, aki korábban lép, annak jobbak az esélyei. Mi időben léptünk - mondta.

A Richter elnök-vezérigazgatója arra is rámutatott: osztalék és adó formájában sokkal többet fizet be a cég, mint az általuk igénybe vett támogatás mértéke. Rendes adófizetők vagyunk, a normál adó is jelentős, amit befizetünk, és emellett fizetjük a gyógyszerspecifikus adókat is - zárta szavait Bogsch Erik.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×