Tovább lassult a gazdaság - ezt mutatja a Központi Statisztikai Hivatal és az Ecostat becslése, amely szerint a harmadik negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) éves alapon 1,1 százalékkal bővült, 0,1 százalékponttal alacsonyabb ütemben, mint a hatalmas negatív meglepetést okozó második negyedévben.
Az 1,1 százalékos GDP-növekedési ütem a legalacsonyabb tempó az utóbbi tíz évben. Az igen széles sávban szóródó elemzői előrejelzések konszenzusa 1,6 százalék volt - írja a portfolio.hu.
A mostani adat az utóbbi 10 év legalacsonyabb GDP-je, több elemző szerint részben az államháztartási hiány mérséklése miatti kiigazítás az oka a gyengülésnek.
Csak találgatni lehet az okokat
A részletes adatok hiányában egyelőre találgatni lehet, mi áll a visszaesés mögött - mondta az InfoRádiónak Suppan Gergely. A Takarékbank elemzője valószínűsíti, hogy erősödött a lakossági fogyasztás visszaesése, szűkülhetett a közösségi fogyasztás és visszaeshettek a beruházások is, miközben a nettó export növekedett.
Suppan Gergely kiemelte, hogy katasztrofális volt a mezőgazdasági termelés, zuhanás volt megfigyelhető az építőiparban és a szolgáltatások több ágazatában is, ezeket pedig az ipari termelésben tapasztalható megugrás részben tudta csak ellensúlyozni.
A legtöbb területen a kiigazító intézkedések sújtják a gazdaságot - hangsúlyozta a Takarékbank elemzője.
Elemzők némi élénkülést várnak
Az elemzők többsége úgy tartja, hogy a növekedés feltehetően elérte mélypontját, és a negyedik negyedévben már némi élénkülés várható, de a növekedés feltehetően még 2 százalék alatt lesz.
2007-ben összesen 1,5-2 százalék közötti GDP-növekedésre számítanak a szakértők, megjegyezve, hogy az alacsonyabb érték felé lesz közelebb a végleges adat.
A Pénzügyminisztérium szóvivője a vártnál alacsonyabb GDP-adatra reagálva azt mondta: a gazdaság túl van a mélyponton, mert az előző negyedévhez viszonyított növekedési tempó jobb lett. Pichler Ferenc hozzátette: látható, hogy a kormány által meghirdetett fiskális konszolidáció sikeresen halad, és ez növekedési áldozatokkal jár.
A pénzügyi tárca jelenleg is érvényes prognózisa az idén 2,2 százalékos GDP-bővüléssel számol, de csak a GDP részletes összetétele ismeretében tekinti át újra az előrejelzést - emelte ki a tárca szóvivője.Recesszióhoz közeli állapotban, nem felzárkózási, hanem leszakadási pályán van a magyar gazdaság - reagált a Fidesz alelnöke a GDP-adatra.
Varga Mihály szerint így Magyarország nem konvergál, hanem távolodik az uniós átlagtól, és attól lehet tartani, hogy sereghajtó lesz az EU-ban.
A fideszes politikus szerint nem lehet látni, hogy minek a hatására indulhatna el a gazdasági növekedés. Talán az lehet majd a felfelé való elmozdulás oka, hogy ennél már nincs lejjebb - hangsúlyozta.
Varga Mihály közölte: abban lehet bízni, hogy a környező országok 6-7 százalékos növekedése érinti és elmozdítja a magyar gazdaságot erről a pontról.
A mostani kedvezőtlen adatok közvetlen oka a Gyurcsány-csomag, míg a hosszabb távú ok az elmúlt öt év gazdaságpolitikai ámokfutása - jelentette ki a Fidesz alelnöke.
Varga Mihály elmondta: annak az árát fizetjük meg, amit az elmúlt öt évben a kormány nem tett meg, és ez most visszaüt.
Hanganyag: Panulin Ildikó