Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
322.96
bux:
148015.44
2026. november 5. csütörtök Imre

A kormány új gazdaságfejlesztő programot fogadott el

Új gazdaságfejlesztő programot fogadott el a kormány - közölte a gazdasági és közlekedési miniszter. Kóka János elmondta: az Új Magyarország Vállalkozói Program a kis és közepes vállalkozói szektor fejlődését segíti a következő 6 évben.

A gazdasági és közlekedési miniszter egy 22 millió forintot meghaladó uniós pályázat nyertesét bemutató sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a program négy fő célja: a szabályozási környezet javítása, a finanszírozási források bővítése, illetve a vállalati tudás és az infrastruktúra fejlesztése.

Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter hozzátette: a finanszírozási program részeként mikrovállalkozásoknak kínálnak kedvező kamatozású hitelt, illetve pályázatokat hirdetnek internet-ellátottsági és logisztikai feladatokra.
A Fidesz szerint a kormány rossz struktúrában osztja szét az uniós pénzeket. Szatmáry Kristóf, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője példaként említette, hogy most néhány száz, néhány ezer vállalkozás kap támogatást.

Eközben a 75 ezer vállalkozó által vállalkozásfejlesztésre használt Széchenyi-kártyának január 1-jétől megszüntetik a kamattámogatását - emelte ki Szatmáry Kristóf.

Az ellenzéki képviselő hozzátette: ma Magyarországon 20-30 percenként megy csődbe egy vállalkozás.

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×