Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
321.68
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Hónapokig is halasztható a MOL-közgyűlés összehívása

Sajtóhírek szerint elképzelhető, hogy az OMV kezdeményezi a MOL-közgyűlés összehívását. A Reuters brit hírügynökség által idézett forrás azt nyilatkozta, hogy ez a legkorábban jövő héten történhet meg. Az InfoRádió felvázolt egy esetleges forgatókönyvet, arról, hogyan alakulhat egy közgyűlési kezdeményezés sorsa.

A gazdasági törvény és a MOL alapszabálya szerint azok kezdeményezhetik a vállalat közgyűlésének összehívását, akik minimum 5 százalékos tulajdonrésszel rendelkeznek, és még az okot sem kell megjelölni. A közgyűlést az igazgatóságnak kell összehívni, 30 napon belül, és ezt követően 30 napnak kell eltelnie a közgyűlésig.

Ha az igazgatóság nem hívja össze az adott határidőn belül, akkor a tulajdonosok, illetve a közgyűlési kezdeményező bírósághoz fordulhat. A cégbíróság újabb 30 napos határidővel hívhatja össze a közgyűlést, ami után megint csak újabb 30 nap telik, mire valóban összejöhet az adott fórum.

Ha már összejött a közgyűlés, annak akár első napirendi pontja is lehet, hogy elhalasztják az érdemi munkát, ez pedig megtörténhet akár indoklás nélkül is, egyszerű szavazati többséggel, itt megint csak 30 nap telhet el, aztán újra közgyűlés.

Mivel elhalasztani csak egyszer lehet a közgyűlést, legvégső esetben 150 nap, azaz öt hónap, leghamarabb két hónap múlva lehet közgyűlés. Kérdés az, hogy mit akarhat az OMV a közgyűlésen, hiszen eddig arról szóltak a szakértői vélemények, hogy nem sok esélye lenne a MOL vezetése és ellenőrzése alatt lévő pakettjével szemben.

Mivel a sajátrészvények nem szavaznak a közgyűlésen, ezért számítások szerint a MOL direkt és indirekt pakettje összesen 37 százalékot ér. Az OMV körülbelül 22 százaléknyit tud felmutatni.

Amit nem tudni, hogy melyik oldalon mekkora "baráti" segítséget kapna a MOL vezetése, illetve az OMV. De egy esetlegesen összehívott közgyűlés arra mindenképpen jó lenne, hogy kirajzolódjanak az erőviszonyok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×