A CEZ várhatóan megvesz 10 százaléknyi MOL-pakettet. Sarkadi-Szabó Kornél, a Cashline elemzője az InfoRádióban elmondta: ezzel lehetősége lenne a MOL-nak további sajátrészvény-vásárlásra, így hatékonyabban védekezhet az OMV felvásárlása ellen.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az erőműveket milyen feltétellel, milyen megtérüléssel építené a két cégcsoport, a MOL mindössze annyit árult el, hogy azok az olajipari társaság finomítóinak melléktermékét hasznosítaná. Lapinformációk szerint az erőművek 800 megawatt áramot termelnének, amely nagyjából a Pakson termelt mennyiség felének felel meg.
A két vállalat megállapodását két hónap múlva hozzák nyilvánosságra.
Kormányközi egyeztetés volt?
Egy cseh napilap szerint május óta tárgyal a magyar és a cseh kormány a Cseh Energetikai Művek és a MOL stratégiai együttműködéséről. A szövetség célja, hogy megvédjék a közép-európai energetikai piacot a nagyobb játékosok, elsősorban a Gazprom behatolásától.
A Hospodárské Noviny című politikai és gazdasági napilap mindkét országbeli kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta: a politikai egyeztetésen a két energetikai csoport vezetőin kívül az országok kormányainak vezetői vettek részt.
"A megállapodás a kisebb közép-európai országok szélesebb stratégiájának része, hogy bebiztosítsák energetikai piacukat" - mondta a lapnak az egyik, magát megnevezni nem kívánó forrás.
A magyar forrás megerősítette a hírt
A magyar kormány igyekszik megvédeni a MOL-t az elől, hogy a céget "barátságtalanul" átvegye az osztrák OMV, amely szorosan együttműködik az orosz Gazprommal - jegyzi meg a cseh újság.
Miroslav Kalousek cseh pénzügyminiszter a lap kérdésre cáfolta, hogy a cseh kormány részt venne a CEZ és a MOL között folyó tárgyalásokon. Egy magas rangú magyar kormányzati forrás viszont ezt a tényt megerősítette.
A lengyeleket is érdekelné az együttműködés
A regionális energetikai együttműködés iránt a lengyel PKN Orlen petrolkémiai csoport is érdeklődik. "A MOL és az OMV közti vitába közvetlenül nem szálltunk be. A helyzetet azonban nagy érdeklődéssel figyeljük" - nyilatkozta a lapnak Piotr Orlowski, a PKN Orlen főnöke. Kijelentette, hogy a kulcspozícióban lévő közép-európai energetikai cégek esetleges szoros együttműködését támogatja.
A jobboldali lengyel kormány már korábban beszélt arról, hogy az orosz politikára való reagálásként szükség lenne egy európai "energetikai NATO" létrehozására.
Hanganyag: Panulin Ildikó