Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Csermely: "A hiteleknek meg lesz a böjtje"

A Magyar Nemzeti Bank pesszimistábban látja a GDP jövő évi bővülését, mint a kormány. A jegybank igazgatóhelyettese az InfoRádióban elmondta: ennek az az oka, hogy lassabb fogyasztásnövekedést várnak, és másként ítélik meg az uniós pénzek szerepét is, mint a kabinet.

Csermely Ágnes kifejtette: a reáljövedelmek nagyjából 3 százalékkal csökkennek idén, ezzel szemben a fogyasztás csak 1 százalékkal. A különbözetet hitelből fedezik az emberek, ennek azonban meg lesz a böjtje - hangsúlyozta a szakértő.

Ma a háztartások átlagosan a jövedelmük 13 százalékát költik hiteltörlesztésre, azaz arányában már most többet, mint az európai átlag. A szám pedig várhatóan emelkedni fog, és elérheti a 15 százalékot.

Ez azt jelenti, hogy a jövőben az embereknek kevesebb pénzük marad fogyasztásra, így az lassabb ütemben bővülhet majd, mint ahogy azt a Pénzügyminisztérium várja.

Az MNB ráadásul úgy látja: az európai uniós alapok sem gyakorolnak majd akkora hatást a GDP-re. Hosszú távon ugyan lehet hatása a gazdaság növekedésére, ez azonban rövid távon nem jelentkezik.

Emelkedő inflációs várakozások

A Magyar Nemzeti Bank jelentése három tized százalékkal felfelé módosította az idei inflációs várakozást. Ezt Csermely Ágnes az emelkedő olaj- illetve élelmiszerárakkal magyarázta.

Emlékeztetett arra, hogy az egész világon gabonahiány alakult ki a kedvezőtlen időjárás miatt, ennek következtében pedig csaknem 50 százalékkal emelkedett a búza ára. Átlagosan a nyers élelmiszerek ára 8 százalékkal lett magasabb, amely összességében 1 százalékkal emelheti az inflációt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×