Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.06
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

PM: júniusra 253 milliárd forint lesz a deficit

A Pénzügyminisztérium (PM) júniusra 253 milliárd forint államháztartási hiányt vár - jelentette be Veres János pénzügyminiszter. A Fidesz szerint még csak most jön a neheze.

Az államháztartás önkormányzatok nélküli hiánya májusban 7,5 milliárd forint volt, megegyezett az előzetesen közölt adattal. Az első öt havi deficit 753 milliárd forintot tett ki.

A PM az idén a GDP 6,4 százalékát kitevő ESA szerinti, és a GDP 6 százalékát elérő pénzforgalmi hiánnyal számol.

Tavaly májusban a pénzforgalmi hiány 76,8 milliárd forint volt, a múlt év első öt hónapjában felhalmozott deficit 981 milliárd forintot tett ki.

Az építőiparban, a kereskedelemben és a szolgáltatási szférában a magas bérnövekedés nem jelent veszélyt a gazdaságnak - reagált Veres János a KSH legfrissebb béralakulási adataira.

Indoklásában a pénzügyminiszter hangsúlyozta: ezekben a szektorokban a magas bérnövekedés a korábbi foglalkoztatási viszonyok megváltozásának, illetve az ágazatok kifehéredésének köszönhető.

Utalt arra, hogy a közszférában az idén szeptemberben újabb létszámleépítés várható, ennek hatása azonban csak később jelentkezik.

A Fidesz szerint még csak most jön a neheze

A Fidesz alelnöke, a párt gazdasági kabinetjének vezetője az adatok kapcsán azt mondta: azok is azt bizonyítják, hogy az államháztartási kiigazítást a kormány az emberekkel fizetteti meg.

Varga Mihály szerint "még csak most jön a neheze", ráadásul az emberek nem látják, hogy miért kell vállalniuk a megszorításokat.
Az ellenzéki politikus úgy vélte: az adatokból is látszik, hogy "a kormány egyre alkalmatlanabb arra, hogy az országot kivezesse a válságból".

A Fidesz alelnöke kiemelte: a kormány a kiigazításra helyezi a hangsúlyt, holott az emberek tudni szeretnék, milyen jövő érdekében kell felvállalniuk az áldozatokat, a megszorításokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×