Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.44
bux:
145612.68
2026. november 2. hétfő Achilles

MOL: szerény eredmény az első negyedévben?

Szerény eredményre számít a MOL első negyedéves gyorsjelentésében. A Cashline elemzője szerint az erősödő forint és a csökkenő kitermelés rontja a magyar olajvállalat jövedelmezőségét, ugyanakkor a tartósan magas olajár, és a növekvő finomítói árrés pozitív hatással lesz a kedden napvilágra kerülő számokra.

A tavalyi évhez képest minden bizonnyal alacsonyabb lesz a MOL operatív tevékenységének eredménye, aminek oka, hogy a dollárral szemben erős forint felemésztette a viszonylag magas szinten lévő olajárból származó előnyöket - mondta az InfoRádiónak a Cashline elemzője.

Sarkadi Szabó Kornél hozzátette: az első negyedévre vetítve a forint erősödése a dollárhoz képest 10-15 milliárd forinttal csökkentette a MOL üzemi eredményét.

Kevesebb gáz

Az erős forint mellett a visszaeső kitermelési volumen is a MOL eredménye ellen hat: a tavalyi csúcspont után fokozatosan csökken a társaság kitermelése a szibériai és a hazai gázmezőkön is, ez pedig önmagában eredménycsökkentő hatású tényező - közölte a szakértő.

Sarkadi Szabó Kornél elmondta: az eredmény abból a szempontból nem lesz meghatározó, hogy a finomítói árrések az elmúlt négy hétben megugrottak, több éves csúcsok közelébe kerültek, ennek hatása azonban még nem tükrözi majd a kedden nyilvánosságra kerülő eredmény.

Javuló tendencia

A megszorító intézkedések hatása csupán 1-2 százalékos mínuszt jelent az eredményben, ezt azonban jóval túlkompenzálja az enyhébb tél - véli a Cashline elemzője.

A kilátások a mostani szerény eredmény ellenére is javulnak, egyrészt a finomítói árrések miatt, másrészt azért, mert az olaj ára 60 dollár fölött stabilizálódott. A forint-dollár viszony szintén meghatározó lehet a továbbiakban - jelentette ki Sarkadi Szabó Kornél.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.
Új európai RSV-számok érkeztek: kevesebb csecsemő kerülhetne kórházba, ha időben kapnának védelmet

Új európai RSV-számok érkeztek: kevesebb csecsemő kerülhetne kórházba, ha időben kapnának védelmet

Az újszülöttek RSV elleni széles körű immunizációja érdemben csökkenthetné a csecsemők kórházi kezeléseinek számát Európában – erre jutott az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) friss, több modellre épülő elemzése. A jelentés nem egyetlen ország adataiból indul ki, hanem az EU/EGT országaira készített forgatókönyveket hasonlít össze: azt vizsgálja, mekkora teher lenne megelőzhető, ha az újszülöttek vagy közvetlenül hosszú hatású monoklonális antitestet kapnának, vagy már a várandósság alatt, az anya oltásán keresztül jutnának védelemhez.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×