Infostart.hu
eur:
365.08
usd:
324.5
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Nálunk lesz a legnagyobb reálbércsökkenés az unióban

A Népszabadság azt írja, hogy befejezetlen házak százai csúfítják évtizedek óta a fővárost. Egy 1998-as rendelet szerint a kivitelezést öt év alatt be kell fejezni, és ha ez nem sikerült, akkor újabb engedélyt kell kérni.

A korábban elkezdett épületekre viszont nincs korlátozás, bármeddig készülhetnek. Óbudán, a Virág Benedek utcában például tíz éve épül egy ifjúsági szálló. Egyébként csak a III. kerületben körülbelül negyven olyan építkezés folyik, amelyre 1990 előtt adták ki az engedélyt, és száznál több, amelyre 1998 előtt.

Példát majdnem minden kerületből lehetne említeni. A Várnegyedben már szinte nevezetességnek számít egy tizennyolc éve épülő ház. A XIII. kerületben, a Szent László utcában pedig sokáig állt egy hétszintes épület szerkezetkészen, a tulajdonos ugyanis időközben meghalt.

A hosszú leállások okai között gyakran szerepel, hogy a tulajdonos egyszerűen eltűnik, és nem tudják vele felvenni a kapcsolatot, előfordul azonban az is, hogy külföldi örökösökről van szó, akik nem törődnek magyarországi értékeikkel, soha nem is látták azokat.

A Magyar Nemzet azt írja, hazánkban számíthatnak jövőre a legnagyobb mértékű reálbércsökkenésre a munkavállalók az Európai Unió 25 tagállama közül.

A lap ismerteti a Mercer munkaügyi csoportjának szerdán közzétett jelentését. A hatvan országot felölelő ranglistán Magyarország az utolsó négy ország között van.

A sereghajtók között található még Argentína és Puerto Rico, valamint Ukrajna, ahol hazánkkal megegyezően 0,7 százalékos lesz a reálbércsökkenés mértéke. Világviszonylatban 1,9 százalékos reálbér-növekedés várható.

A Világgazdaság körkérdéséből kiderül, nehéz idők jönnek a pénzügyi szektorra.

A közszféra bérstopja, illetve a várható reálbércsökkenés miatt visszaesik a hitelfelvételi kedv, amely a teljes pénzügyi szektort összehúzódásra kényszeríti. A statisztikák szerint egyébként még mindig a bankok húzzák a pénzügyi szektort, és egyelőre talpra álltak a brókercégek is a tavaly év végi visszaesésüket követően.

A Napi Gazdaság azt írja, hogy nem túl népszerű a gyógyszerész szakma a fiatalok között.

Miközben 1990 óta 1.200 gyógyszertárral bővült a közforgalmi hálózat, a gyógyszerészek száma lassabban emelkedett.

Bár évente mintegy 300 friss diplomás gyógyszerész végez, egyre kevesebben akarják kitenni a kígyós cégért.

A lap megemlíti, hogy a patikaliberalizáció egyik eleme, hogy a patikaalapításhoz már nem lesz kötelező a kamarai tagság, ez pedig a gyógyszertárak emelkedésének jelentős növekedését is eredményezheti, csakhogy már most 800-1.000 gyógyszerész hiányzik a rendszerből.

A portfolio.hu azt írja, hogy a lakáspiac korrekciója 2011-ig is elhúzódhat a Merrill Lynch legfrissebb, amerikai ingatlanpiaci elemzése szerint.

A lakásárak az Egyeüslt Államokban ugyanis mintegy 30 százalékkal vannak túlértékelve, és az eddigi korrekciókat figyelembe véve várhatóan a lakásárak növekedése az elkövetkezendő öt évben az általános infláció szintje alá süllyed.

Ez utóbbit a JP Morgan elemzése kizárja, mivel a lakásárak csökkenése általában a munkanélküliség dinamikus megugrásával jár együtt, ez azonban várhatóan nem következik be a következő egy-két évben.

A penzcentrum.hu szerint kevesen képesek mostanság hazánkban hitel nélkül lakást vásárolni, a legtöbben azonban azt sem tudják hova kapjanak, amikor a lakáshitel-ügyintézésre kerül a sor.

A pénzcentrum.hu az összeállításában igyekszik segítséget nyújtani, hogy melyik bankot érdemes választani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×