Az intézet vezérigazgató-helyettese az InfoRádióban közölte: az első fél évben 4,1 százalékkal nőtt a gazdaság, a második negyedévben lassabban, mint az elsőben.
Karsai Gábor arra számít, hogy a második fél évben folytatódik az enyhe lassulás, majd jövőre jelentősebb fékeződés következik be.
A GKI erre az évre 4, jövőre pedig 3 százalékos gazdasági növekedésre számít.
Ez a jegybankhoz, a kormányhoz és más kutatóintézetekhez képest a legoptimistább becslés - tette hozzá az intézet vezérigazgató-helyettese.
A gazdaságkutató az adóemelések és a hatósági áremelések miatt inflációs púpra számít, amely 2007 nyár elején éri majd el a csúcspontját, 7 százalék körül. Ugyanakkor az előrejelzés szerint az év végére ismét 4 százalék alá csökken az árindex emelkedése.
Persze ez az emberek számára így jelentős probléma lesz, hiszen érzékelhető reálkereset-csökkenést okoz - hangsúlyozta Karsai Gábor.
![Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!](/images/site/articles/lead/2022/12/1670397664-qIUA6TPYy_xs.jpg)
Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!