Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
324.81
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Nyilvános megszégyenítés vár a munkáltatókra

Az elmúlt években csökkent a munkahelyi balesetek száma. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke szerint ez elsősorban a koncentrált ellenőrzéseknek köszönhető. Papp István az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy szeptembertől nyilvánosságra hozzák azoknak a cégeknek a nevét, amelyek feketén foglalkoztatnak, vagy megsértik a munkavédelmi szabályokat. A főfelügyelőség a piac tisztulását várja ettől a lépéstől.

2004-ben kedvező fordulat állt be, azóta csökkenő tendenciát mutat a munkahelyi balesetek száma. Kevesebb a súlyos és a halálos munkahelyi baleset is - hangsúlyozta az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke.

Papp István hozzátette: döntően azokban az ágazatokban vizsgálódnak, ahol a legtöbb baleset van.

Ilyen az építőipar, a mezőgazdaság és egyre inkább a feldolgozóipar is ahol kevés a szakember és sok a betanított munkás, akik azonban gyakorlatlanok ahhoz, hogy komoly gépekkel dolgozzanak.

A főfelügyelőség vezetője szerint rendkívül fontos volna, hogy mind a szakmunkásképzésben, mind a középfokú képzésben, mind a műszaki egyetemi oktatásban nagyobb hangsúlyt fektessenek a munkabiztonságra.

Nyilvánosak lesznek a jogsértések

Pap István megjegyezte: az említett veszélyeztetett ágazatokat a jövőben is fokozottan fogják ellenőrizni.

Szeptember végével pedig nyilvánosságra is hoznak valamennyi munkaügyi határozatot és bírságot, vagyis nyilvánossá teszik azt: mely cégek foglalkoztatnak feketén, illetve mely munkáltatók szegik meg a munkavédelmi szabályokat.

Így minden cég tisztában lehet azzal, milyen annak a vállalatnak, vállalkozásnak a munkaügyi múltja, amellyel leszerződik.

A főfelügyelőség reményei szerint ez a piac tisztulásához, és a munkahelyi balesetek további csökkenéséhez vezet majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×