eur:
395.9
usd:
358.38
bux:
72088.13
2024. szeptember 9. hétfő Ádám

Javul a német gazdaság

A hat vezető német gazdaságkutató intézet tanulmánya a korábbinál lendületesebb konjunktúrát jósol. Korábban az intézetek csak 1,2 százalékos gazdaságnövekedést tartottak megvalósíthatónak Németországban, a most ismertetett dokumentum 0,6 százalékkal már felfelé kerekíti az előrejelzést.

A javuló adatok összecsengenek a munkanélküliségre vonatkozó legújabb adatokkal - jelenti az InfoRádió németországi tudósítója.

A gazdaságkutató intézetek tanulmánya a konjunktúra érezhető fellendüléséről tanúskodik és az év hátralévő felére 1,8 százalékos gazdaság-növekedéssel számol.

A dokumentum egy nappal követi a fogyasztói szokásokat kutató intézet jelentését, amely szerint január óta érezhetően pezsgésbe jött a vásárlói kedv, ami kiváló alapul szolgálhat a konjunktúra további élénküléséhez.

A most közétett előrejelzés utal arra is, hogy Steinbrück pénzügyminiszter már idén teljesítheti ígéretét, amelynek értelmében Németország eleget tesz a valutaövezet tagállamaira érvényes maastrichti követelménynek és költségvetési hiányát 3 százalék alá szorítja, és ezzel elkerülheti az Európai Unió központja részéről kilátásba helyezett büntetést.

A gazdaságkutatók számításai alapján idén 2,9 százalék lesz a deficit, azonban jövőre már alig fogja elérni a kettő százalékot - feltéve, ha nem mutatkozik váratlan zavar a nemzetközi kereskedelemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szabó László párizsi értékelése: ez a magyar parasport aranycsapata!

Szabó László párizsi értékelése: ez a magyar parasport aranycsapata!

A feladat, hogy a mindennapokban is nőjön a fogyatékkal élők iránti elfogadás, mindenkié, a médiáé is: "ne mástól várjuk el, hogy majd ő elvégezze azt a munkát, amit a fogyatékosok érdekében lehet végezni, hanem nézzük meg, hogy mi mit tehetünk értük" – fogalmazott az InfoRádióban a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.09. hétfő, 18:00
Nagy Márton
nemzetgazdasági miniszter
Visszatért a Földre Kína rejtélyes űrrepülőgépe

Visszatért a Földre Kína rejtélyes űrrepülőgépe

Kína többször használható kísérleti űrrepülőgépe visszatért a Földre, miután 268 napig keringett a bolygó körül. A nyolc hónapja felbocsátott járműről keveset tudni, de a jelek szerint Kína is érdeklődik a jóval fenntarthatóbb űrrepülést lehetővé tevő, többször is használható űrrepülőgépek kifejlesztése iránt, amely a nyugati űrkutatást már évtizedek óta foglalkoztatja - írta meg a Space.com.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×