Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

A pénzügyőrség ellenőrzi a regisztrációs adó befizetését

Legalább száz embert gyanúsít a pénzügyőrség regisztrációs adóval kapcsolatos csalással. Most a 2004 februárjától behozott autókat ellenőrzi a szervezet.

A testület rendészeti főigazgatója az InfoRádióba elmondta: már több száz olyan esettel találkoztak, amikor a külföldről behozott autókat nemcsak hamis okmányokkal helyezték forgalomba, hanem hamis vámbélyegzőt is használtak.

Olyan okmányokat gyártottak, amellyel igazolták, hogy a jármű után a regisztrációs adót Magyarországon megfizették.

Eddig mintegy 300 esetben folyt nyomozás, és jelenleg is tart a vizsgálat két olyan ügyben, amelyben a gyanú szerint több száz gépjárművel követtek el a csalást – mondta Bencze József.

Hozzátette: a napokban megkezdődik azoknak az autóknak az ellenőrzése, amelyeket 2004. február 1-jétől helyeztek forgalomba Magyarországon.

A vizsgálatot során az okmányirodák adatait egyeztetik a vám- és pénzügyőrség nyilvántartásával.

A pénzügyőrök eddig egyszer bukkantak olyan esetre, amikor okmányirodai dolgozók is részt vettek a bűncselekményben.

Magyarországon 2004 február 1-jén vezették be az import gépjárművekre a regisztrációs adót.

Ennek összege függ a gépkocsi korától, hengerűrtartalmától és környezetvédelmi besorolásától is.

Az új adónem ellen több magyarországi autókereskedő is tiltakozott, és az Európai Unió is diszkriminatívnak találta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a jól küzdő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

A nyári utazási szezonban különösen fontos, hogyan váltunk devizát és fizetünk külföldön, ugyanis a figyelmetlen utazókra kíméletlenül lecsapnak a keselyűk. A dinamikus devizakonverzió például színtiszta lehúzás, de rejtett és csak simán magas költségekkel is számolnunk kell, amikor akár valutára, akár devizára van szükségünk. Olykor a figyelmetlenséget vagy a kényelmet kell megfizetnünk. Tíz pontban gyűjtöttük össze, mi mindent kell észben tartanunk a nyaralási szezonban, ha külföldre utazunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×