Infostart.hu
eur:
387.04
usd:
328.59
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Nyitókép: Unsplash

Zöld lámpát adott az Apple: itt az első emulátor, iPhone-on is játszhatók lesznek PC-s játékok

Hosszas tiltakozást és sok elutasítást követően az Apple beadta a derekát, így mostantól akár régi számítógépes játékokkal is játszhatunk iPhone-on.

Néhány hónappal azután, hogy az Apple a fejlesztői irányelveinek átírásával szabad utat adott az emulátoroknak, és ezzel elhozta a retró konzolos emuláció aranykorát a saját alkalmazásboltjába, megjelent az első PC-s emulátor is az App Store-ban - ítja a The Verge híradása nyomán a Telex. Ráadásul a vállalat az UTM SE megjelenését hagyta jóvá, egy olyan applikációét, amit pár hete még elutasított.

Mint írják, a döntés azért különös, mert az Apple az említett mellett egy másik emulátort is visszautasított, és mindkét esetben az volt az indoka, hogy a módosított szabályzatuk csak a retró konzolok emulációját teszi lehetővé, az asztali számítógépek pedig nem retró konzolok. A visszadobást követően áradásul az UTM SE fejlesztői közölték, hogy elfogadják a döntést és nem próbálkoznak újra.

Mindezek után szombaton bejelentették, hogy az UTM SE immáron ingyenesen elérhető az App Store-ban, és hamarosan az Apple-ökoszisztéma első alternatív alkalmazásboltjában, az AltStore PAL-ban is elérhető lesz hamarosan.

Utóbbi csapatának külön köszönetet is mondtak, és egy fejlesztőt is név szerint kiemeltek, aki megoldotta, hogy az Apple által biztonsági okokból tiltott, az emulátoroknál gyakran használt futásidejű fordítás (JIT) nélküli verziót alkothassanak meg - írják.

Az nem derült ki, hogy az Apple miért gondolta meg magát, az mindenesetre biztos, hogy az UTM SE már nálunk is letölthető. Akárcsak a legtöbb emulátor esetén, az alap felszereltsége elég minimális, de a fejlesztő honlapjáról le lehet hozzá tölteni előre elkészített operációs rendszereket, köztük a Windows XP óta megjelent Windowsokat (a 8-as kivételével), különféle Linuxokat, és Solarist is.

Abban, hogy az Apple hosszas hadakozás után megnyitotta az alkalmazásboltját az emulátorok előtt, komoly szerepe volt egyebek mellett az Európai Unió idén év elején bevezetett új szabályozásainak is, ami miatt például az alternatív alkalmazásboltokat is engedélyezték az EU-ban.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×