Infostart.hu
eur:
379.54
usd:
321.71
bux:
131220.02
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A 28. Balaton átúszás résztvevői megérkeznek az 5,2 kilométeres táv teljesítése után Balatonboglárra. Egy híján 9300-an úszták át a Balatont a hagyományos Révfülöp és Balatonboglár közötti távon, melyet az idén a változékony időjárás miatt kétszeri halasztás után rendeztek meg. Ezúttal a kiváló idő és 24.5 Celsius-fokos víz várta a próbálkozókat. A legjobb időeredmény 1 óra 8 perc közelében volt.
Nyitókép: A Balaton átúszás résztvevői megérkeznek az 5,2 kilométeres táv teljesítése után Balatonboglárra. MTI Fotó: Horváth Mónika

Balaton: kitehetik a "megtelt" táblát hamarosan

Az indulási helyek kétharmada már elkelt a július 20-án sorra kerülő, 42. Balaton-átúszásra, amelyre több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők.

A rendezők szombati közleménye kiemelte, mintegy 150 vitorlás jelöli ki az úszófolyosót, így aki elfárad, akár a Balaton közepén is megkapaszkodhat. Ezúttal is két táv közül választhatnak az úszók: a hagyományos, 5,2 kilométeres Révfülöp és Balatonboglár közötti táv mellett lehetőség van a 2,6 kilométeres féltáv teljesítésére, ennek a futamnak a résztvevői a déli partról indulnak és oda is érkeznek. Sőt, 2021 óta egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Balaton-áthúzás, vagyis SUP-pal is át lehet szelni a tavat.

"Úgy látom, hogy idén is elérjük a létszámlimitet" - jelentette ki Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetője. "Továbbra is az 5,2 kilométeres úszás a legnépszerűbb, de elképesztő ütemben emelkedik a SUP-pal próbálkozók száma, szinte biztosan túlszárnyaljuk majd a tavalyi rekordot. Ahogy az elmúlt 45 évben mindig, idén is a résztvevők biztonsága a legfontosabb, csak megfelelő időjárási körülmények között indítjuk el a versenyt július 20-án."

A Balaton-átúszás kifejezetten amatőr- és hobbiúszóknak szóló nyíltvízi szabadidősport-esemény, az átlagos úszóidő 3 óra. Az 5,2 km-t úszók 75 százaléka 2 óra 45 perc és 3 óra 10 perc közötti idősávban ér célba. Az 57 perces férfi pályacsúcsot Rasovszky Kristóf úszta 2020-ban, az 1:00:58 órás női legjobb időt Risztov Éva jegyzi 2016-ból.

Az első átúszást 1979-ben rendezték - volt néhány év, amikor elmaradt a rossz idő miatt -, s azóta összesen több mint 220 ezren úszták át a Balatont. A biztonság érdekében létszámlimitet határoznak meg a szervezők, maximum 12 ezer résztvevő indulhat.

A megrendezésről az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumával és a Balatoni Vízirendészettel történő egyeztetést követően, az esemény előtt két nappal - július 18-án délben - adnak tájékoztatást a rendezők. Az esetleges rossz időjárás miatti tartaléknapok: július 21., 27. és 28., illetve augusztus 3., 4., 10. és 11.

Címlapról ajánljuk
Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Itt az EKB kamatdöntése!

Itt az EKB kamatdöntése!

Megérkezett a bejelentés az Európai Központi Bank (EKB) idei első kamatdöntéséről, melyben a testület Kormányzótanácsa változatlanul a 2 százalékos szinten hagyta az irányadó betéti rátát. A mai kamatdöntő ülés legfontosabb kérdése azonban nem maga a döntés, hanem az, hogy a közelmúlt eseményei (hirtelen gyengülő dollár és erősödő euró, geopolitikai ellentétek, meglepő növekedési és inflációs adatok) mennyire térítették el az EKB-t a korábban kijelölt monetáris politikai pályáról. Ezen kérdésekre vélhetően Christine Lagarde jegybankelnök sajtótájékoztatója adja meg a válaszokat. Az eseményről ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×