Infostart.hu
eur:
379.57
usd:
321.86
bux:
131506.61
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Pixabay

Így teheti tönkre a gyerek iskolakezdését

Az iskolakezdésre érdemes ráhangolódnia a családnak, például hamarabb átállni a reggeli korán kelésre - ugyanakkor nem szabad túlstresszelni a családot, és ezáltal a gyereket - hívta fel a figyelmet az InfoRádió Családi Hét című magazinműsorában Léder László pszichológus.

Az, hogy a gyerekek hogy élik meg ezt a változást, attól függ, hogy a szüleik hogyan élik meg: hogyan tudják menedzselni a változást, mennyire stresszelnek ők maguk. Ez utóbbira általában jó okunk van, sok szervezést igényel és az addigi rutinok megváltoztatását. De ha mi szülők rákészülünk, akkor a gyerekek is könnyebben veszik ezt az akadályt - fejtette ki tapasztalatait Léder László pszichológus.

"A cél persze az, hogy észrevegyük, ha épp túlstresszeljük a dolgot. Egy kicsi tudatosnak kell lennünk, és arra gondolnunk, hogy ahogy most megoldjuk ezt a változást, az minta lehet a gyerekeinknek" - mondta a szakember.

A szeptemberrel bekövetkező változásokra rá lehet hangolódni, ez jobban vagy rosszabbul sikerül. Léder László inkább a szélsőségektől óvná a szülőket. Az egyik kerülendő eset, hogy - akár egy nyaralásról - "beessünk" az iskolába.

Jobb, ha van egy kis pufferidő, amit a gyerek és a család a saját környezetében tölt el.

Nem kell nagy ügyet csinálni ebből sem, csak "egy kicsit összeszedni a dolgokat, ez amolyan szimbolikus tevékenység, rendet lehet rakni például az íróasztalon. A másik szélsőség, hogy elkezdünk otthon iskolásat játszani: leültetjük a gyereket és kikérdezzük, talán idegesek leszünk, hogy év végén ezt jobban tudtad vagy csúnyább lett az írásod". Ez egy rossz szájízű iskolásdi az otthonunkban, ami nem szerencsés - mondja a szakember.

Alvás és logisztika

A ráhangolódásban inkább az alvást tartja kritikus pontnak Léder László, különösen a kisgyerekeknél, akiket vissza kell szoktatni arra, hogy korábban menjenek lefeküdni. A kamaszoknál a szülőknek már kisebb a befolyása, illetve az alvás megváltozása is kamaszkori sajátosság, ezért a szakember azt javasolja, hogy

ha a 15-16 éves gyerekük éjfélkor még ébren van, ne görcsöljenek rajta. Nem nagyon tudnak ugyanis mit tenni azon kívül, hogy összevesznek a gyerekkel az iskola előtt.

Mindemellett kiemelte a logisztika fontosságát: szülőként érdemes azt a bizonyos hétfői napot alaposan előkészíteni (például kideríteni azt is, hogy vár-e minket valamilyen meglepetés azon az útvonalon, amelyen közlekedni szoktunk vagy tervezünk).

A beszélgetést teljes hosszában meghallgathatják hétfőn este fél nyolctól az InfoRádióban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

A Kijevet és más ukrán településeket ért orosz légitámadások után egy-két hétnek el kell telnie, mire jobb lesz a helyzet, de várhatóan akkor sem lesz teljes a hőtermelés, legfeljebb 60-70 százalékos – mondta az InfoRádióban Olekszij Anton. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője hozzátette: azzal, hogy az oroszok az áramátviteli rendszereket támadják, Ukrajnában egyszerűen nem tudják áthozni az áramot egyik helyről a másikra.

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×