Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Fordulat az időjárásban

Fordulat az időjárásban

A Kárpát-medence térségét lassan elhagyja a hétfőn érkezett hidegfront. Kedden már számottevő csapadék nem valószínű, és ismét erősödik a nappali felmelegedés.

Éjszakára mindenütt csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék, többnyire gyengén felhős lesz az ég. Kedden a változó vastagságú fátyolfelhőzet, és a délután képződő gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap. Az Északi-középhegységben és a nyugati határnál lehet futó zápor, egy-egy zivatar. Kedden a déli szél megélénkül, északnyugaton meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20 Celsius-fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 29 és 34 fok között valószínű.

Címlapról ajánljuk

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×