Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Vigyázat, viharos szelet hoz a húsvét

Vigyázat, viharos szelet hoz a húsvét

Szombat estig nyugat felől eleinte szárazabb, majd egyre nedvesebb, kissé enyhébb léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé.

Szombaton északkeleten is megnövekszik a felhőzet, többnyire erősen felhős lesz az ég, inkább csak rövid napos időszakokra számíthatunk. Szórványosan valószínű eső, záporeső. A helyenként még erős északnyugati szél mindenütt mérséklődik, majd szombaton elsősorban az északi országrészben élénkül meg a délnyugati szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10, északkeleten -2 és +3 Celsius-fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 15 és 20 fok között alakul.

Vasárnap kezdetben keleten még borult lesz az ég, majd ott is csökken a felhőzet, mindenhol kisüt több órára a nap. Napközben gomoly- és fátyolfelhők lesznek az égen. Helyenként valószínű záporeső, de hajnalban délen és keleten még lehet összefüggő eső is. Az északnyugati szél főként a Dunántúlon és a főváros térségében viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×