A süllány megérkezése óta már együtt is él Bökivel. A miskolci létesítmény 1997 óta tart fehérfarkú sülöket, az állatok rendszeresen szaporodtak is. A legutóbbi pár azonban nem nevelt kölyköt, a nőstény tavaly tavasszal el is pusztult. Az új fiatal süllány a csehországi Liberec állatkertjéből érkezett a jászberényi állatkert közreműködésével.

Az ötéves Liza a kötelező karanténidő letelte után, az állatok világnapján mutatkozott be a nagyközönségnek. Már kezdi megszokni helyét, így egyre gyakrabban mutatkozik az odúján kívül is. Szerencsére Bökivel, a hímmel az első perctől kezdve barátságosan fogadták egymást, így ha minden rendben megy, a jövőben ismét kis sülöknek örülhet az állatkert és a látogatók.

A fehérfarkú sül (Hystrix indica) Dél-Ázsia és a Közel-Kelet ritkás erdeiben, bozótosaiban és füves térségeiben sokfelé előfordul. A nagytermetű rágcsáló legszembetűnőbb jellegzetessége a testét borító tüskék, amelyek kiváló védelmet nyújtanak a ragadozók ellen, és többnyire még a leopárdot is visszariasztják a támadástól.

A sül tüskéi egyébként eltérő hosszúságúak: ha veszélyben érzik magát, a teste elülső részén lévő hosszabb tüskéit felmereszti, így nagyobbnak tettetve magát próbálja elijeszteni a támadóit. Ha a ragadozó ennek ellenére sem tágít, akkor a sül hátat fordítva és tolatva a hátsó rövidebb, ám jóval erősebb, hegyes tüskéit használja riasztásként.