Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Javíthatja a dolgozók teljesítményét a koffein

Segíthet javítani a teljesítményt és elkerülni a balesetekhez vezető szituációkat egy kávé munka közben. A kutatók szerint főleg azoknak tesz jót egy-egy koffeinlöket, akik nem kilenctől ötig, hanem más műszakokban dolgoznak.

Megzavarodhat azok belső órája, akik nem napközben, hanem késő estétől vagy kora hajnaltól dolgoznak, és előfordulhat, hogy az álmosság olyan pillanatban tör rájuk, amikor a leginkább ébernek kellene lenniük.

Ezzel kapcsolatban brit kutatók tizenhárom kísérlet során azt vizsgálták, hogyan hat a bóbiskolás határán lévő dolgozókra a koffein - kávé, tabletta vagy a hatóanyaggal dúsított étel formájában.

Néhány kísérlet során a résztvevőket arra kérték, hogy végezzenek különféle feladatokat, például vezessenek, míg mások agyi működését vizsgálták a koffein bevitele előtt és után.

Mint kiderült, miután a vegyület az önkéntesek szervezetébe jutott, javult a felfogó képességük, a memóriájuk, az érzékelésük és könnyebben tudtak érvelni, mint azok a kísérleti alanyok, akik szunyókáltak, ha elálmosodtak, vagy placebót vettek be valódi koffein helyett.

A kutatásban a húszas és harmincas éveikben járó önkéntesek vettek részt, ezért további kísérletekre van szükség annak megállapításához, hogy a koffein az idősebbek szervezetére is hasonló hatással van-e.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

A magyar háztartások a kiugróan magas infláció időszakában is meglepően nagy mennyiségű készpénzt halmoztak fel otthonaikban, dacolva a közgazdasági racionalitással. A Magyar Nemzeti Bank kutatásai szerint a lakosság a készpénzt elsősorban nem vásárlásra, hanem azonnal hozzáférhető biztonsági tartalékként tartja magánál, és a biztonságérzet kedvéért tudatosan lemond a lehetséges hozamokról. A jelenség mögött a gazdasági bizonytalanságtól való félelem, az állásvesztéstől való szorongás és a pénzügyi intézményekkel szembeni bizalmatlanság áll, amelyek a pandémia és az orosz–ukrán háború óta tartósan magasak. A készpénzállomány érdemi csökkentéséhez nem elegendő a pénzügyi edukáció: az intézményi bizalom erősítésére és a gazdasági kiszámíthatóság javítására is szükség lenne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×