Infostart.hu
eur:
353.21
usd:
308.46
bux:
142742.69
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Minél többször szül egy nő, annál nagyobb veszély fenyegeti

Azoknál a nőknél, akik egynél többször szülnek, emelkedik az agyvérzés kockázata - állapították meg koreai kutatók. A szöuli egyetemi kórház munkatársai a Neurology című szakfolyóirat legutóbbi számában arról számoltak be, hogy az agyban történt vérzés miatti stroke kockázata minden újabb szüléssel 27 százalékkal növekedett.

Korábbi vizsgálatok szerint a terhesség és a szülés emeli a szélütés kockázatát, a többszörös szülés tovább terheli ez ereket és a test más részeit, és a gyereknevelés miatti stressz is kockázati tényező.

A kutatók tanulmányukban 459 szélütésen átesett nő adatait hasonlították össze 918 olyan nő adataival, akinek nem volt stroke-ja. Az első csoportban 38 nőnek legfeljebb egy gyereke volt, 143 nő kétszer szült, 107 háromszor, 171 pedig négyszer vagy annál többször. Miután minden egyéb kockázati tényezőt is számításba vettek, arra a megállapításra jutottak, hogy minden újabb szülés 27 százalékkal növeli a szélütés kockázatát.

A négyszer vagy annál többször szült nőknél mintegy háromszor nagyobb volt a szélütés kockázata, mint az egyszer vagy egyszer sem szült nőknél.

A szakemberek feltételezik, hogy a szülés valamiképp hozzájárul az erek keményedéséhez, illetve gyengüléséhez.

Címlapról ajánljuk
Szakíró: az új fővárosi parkolási rend nem arra ösztönzi az embereket, hogy tisztább üzemű autókkal járjanak

Szakíró: az új fővárosi parkolási rend nem arra ösztönzi az embereket, hogy tisztább üzemű autókkal járjanak

Jövő év elejétől teljesen megszűnik az elektromos autók ingyenes parkolása Budapesten, ráadásul a nagyobb, két tonnánál nehezebb tisztán elektromos autók tulajdonosai a normál tarifa kétszeresével szembesülhetnek. Antalóczy Tibor, a Villanyautósok.hu főszerkesztője az InfoRádióban azt mondta, az új szabályozás keresztbe tesz annak a kedvező folyamatnak, ami elindult a fővárosban, ahol már szép számmal lehet látni tisztán üzemelő autókat.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×