Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

"Nem asszisztálok ahhoz, hogy boldogtalanná tegyék a gyereküket"

Miközben az Egyesült Államoknak fekete és fehér szülőtől származó elnöke van, egy déli államban megtagadták a házassági engedélyt egy vegyes pártól, arra hivatkozva, hogy az ilyen házasságból született gyerekeknek sok gondjuk lesz az életben.

Louisiana állam nem éppen a politikai korrektségről és a faji harmóniáról volt ismert a történelem során, de az, amit egy helyi békebíró mondott, mégis meglepte a közvéleményt. Keith Bardwell, akinek joga van arra, hogy úgynevezett házassági engedélyeket adjon ki, megtagadta ezt egy vegyes bőrszínű pártól.

Bardwell azt mondta, hogy sok fekete barátja van, akiket a meghív a házába, és akik a vécéjét is használhatják. Sőt, rendszeresen házasít össze színesbőrűeket. De, ahogy fogalmazott, a különböző "fajok" házasságát nem támogatja, mert tapasztalata szerint ezek a házasságok előbb-utóbb felbomlanak, vagy az ilyen frigyben született gyerekeknek nehéz lesz a sorsuk. Bardwell azt mondta: a fekete közösség nem fogadja be az ilyen gyerekeket és a fehér sem, ezért ő nem asszisztál az ő boldogtalanná tételükhöz.

Mindeközben az Egyesült Államok elnöke éppen egy ilyen kapcsolat eredménye, akinek a megválasztásával a szavazók és azt üzenték saját országuknak és a világnak, hogy nem számít a származás. Ezért az ügy politikai színezetet is kaphat.

A fehérbőrű Beth Humphrey és a fekete Terence McCay nemrég költözött a déli államba, és azt mondták: megdöbbentek, hogy ilyen választ kaptak. McKay hegesztő, Humphrey pedig mesterkurzusra jelentkezett a New Orleans-i egyetemen - a tárgy: a kisebbségi politika.

A pár szerint ismerőseik és kollégáik támogatták őket és azt javasolták, hogy keressenek mást, aki összeadhatja őket. A jogvédők, így az Amerikai Polgárjogi Szövetség is felháborodva kommentálta az esetet.

A helyi törvények szerint a párnak a tervezett esküvő előtt három nappal kell engedélyt kérni, befizetni 35 dollárt, és nyilatkozni, hogy házasok voltak-e korábban. Ezen kívül annyi dolguk van még, hogy be kell mutatni születési anyakönyvi kivonatukat és társadalombiztosítási kártyájukat. A pár azt mondja, jogi útra tereli az ügyet. A békebíró viszont azzal védekezik: ő nem tiltotta meg a házasságukat, csak nem volt hajlandó segédkezni benne.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az AI leamortizálja a diplománkat – miközben a jövő szakmájának még neve sincs

Az AI leamortizálja a diplománkat – miközben a jövő szakmájának még neve sincs

Az AI már képes elkészíteni azt az első kódvázlatot, szerződés-összefoglalót vagy prezentációt. Korábban a pályakezdők ezeken keresztül tanulták meg a szakmát. Eközben új állások születnek ugyanennek a technológiának az építésére, ellenőrzésére és szabályozására. A nagy kérdés az, hogy milyen tudásra lehet majd többször is új karriert építeni.

Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Vasárnap tartományi parlamenti választást tartanak a mintegy 2,1 millió lakosú Szász-Anhaltban. Bár a voksolás alapesetben elsősorban a helyi és a német belpolitika követőit érdekelné, a nemzetközi figyelem most mégis erre a tartományra fókuszál. A választás tétje ugyanis túlmutat a regionális kereteken: nem az a kérdés, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) szerzi-e meg a legtöbb képviselői helyet, hanem az, hogy eléri-e az abszolút többséget, vagy a többi párt összefogásával megakadályozható-e az első AfD-s tartományi miniszterelnök megválasztása.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tisza-kormány: reagált az ellenzéki kritikákra Lannert Judit, Magyar Péter kitüntetné a paksi védekezés résztvevőit

Tisza-kormány: reagált az ellenzéki kritikákra Lannert Judit, Magyar Péter kitüntetné a paksi védekezés résztvevőit

Azt javasolja a kormánynak Magyar Péter, hogy a paksi védekezés minden résztvevője részesüljön kitüntetésben és jutalomban az október 23-i nemzeti ünnepen - a miniszterelnök erről a Facebookon írt szombaton. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tegnap bejelentette, Szeged és Hódmezővásárhely mintájára Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is megkezdődik a tramtrain-hálózat (vasútvillamos) kialakításának előkészítése, amely Miskolc, Tiszaújváros, Kazincbarcika és akár Ózd belvárosait kötheti össze közvetlenül. Cikkünk folyamatosan frissül a legfontosabb közéleti hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×