Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
315.8
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Haditechnikai termékkel visszaéléssel gyanúsították meg az UD Zrt. egyik vezetőjét

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az UD Zrt. egyik vezetőjét haditechnikai termékkel visszaélés gyanúja miatt.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kedden közleményben tudatta: hétfőn "gyanúsítottként hallgatta ki T. J. budapesti lakost, hét rendbeli visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel bűntettének megalapozott gyanúja miatt".

Az MTI úgy tudja, T. J. monogram Tóth Jánost, az UD Zrt. Vagyonvédelmi Zrt. egyik tulajdonosát jelöli.

Az NNI közleményében azt írta, a gyanúsítás "egy részvénytársaság székházában 2008. szeptember 10-én a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója feljelentésének alapján indult eljárásban tartott házkutatás alkalmával lefoglalt eszközökkel kapcsolatos", és a már megszüntetett ügytől elkülönített eljárásban történt.

Futó Barnabás, Tóth János ügyvédje az MTI megkeresésére megerősítette a gyanúsítás tényét. Azt mondta: a házkutatások során lefoglalt hét különböző eszköz miatt történt a gyanúsítás, mert a rendőrség szerint ezeket engedély nélkül szerezték be.

Az ügyvéd hangsúlyozta, hogy szakértői vélemény alapján gyanúsította meg Tóth Jánost a rendőrség, de a nyomozóhatóság nem bejegyzett igazságügyi szakértőt kért fel az eszközök vizsgálatára, hanem a Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynökségének egyik munkatársát.

Hozzátette: a 35 oldalas szakértői véleményt ezért egy igazságügyi szakértővel is meg kívánják vizsgáltatni, mert vitatják, hogy haditechnikai, illetve kettős felhasználású termékeknek minősülnének a lefoglalt eszközök. Futó Barnabás elmondta: a gyanúsítás ellen panasszal éltek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×