Infostart.hu
eur:
363.49
usd:
312.73
bux:
148271.6
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Sellővé változtatták a rokkant nőt

A Gyűrűk ura című film speciális effektekért felelős csapata sellővé változtatott egy új-zélandi nőt, akinek gyerekkorában le kellett amputálni mindkét lábát.

Nadya Vessey egy különös betegséggel született, amelynek következtében nem fejlődött rendesen a lába. 16 éves korára mindkét végtagját amputálni kellett.

A most ötvenes éveiben járó új-zélandi nő elmesélte: egyszer egy kisfiú kérdezte meg tőle, hogy miért nincs lába. A nő azt felelte neki, hogy ő tulajdonképpen egy sellő. Annyira megtetszett saját ötlete, hogy levelet írt Weta Workshopnak, a többek között a Gyűrűk ura és a Narnia krónikái című mozifilmek speciális effektekért felelős csapatának. Legnagyobb meglepetésére nem kapott elutasító választ.

A szakemberek Nadyának búvárruhából és formába öntött műanyagból kifejezetten az ő méreteihez szabva sellőlábat készítettek, amellyel hullámzó mozgással remekül tudja magát előre hajtani a vízben.

Annak ellenére, hogy mindkét lábát már gyerekkorában elveszítette, Nadya a középiskolában versenyszerűen úszott, és most sem hagyott fel ezzel a sportággal.

Címlapról ajánljuk

Itt van Magyar Péter újabb bejelentése a nyugdíjakról

„2027. január 1-től 10 százalékkal emeljük a megváltozott munkaképességűek ellátását. A rokkantsági és rehabilitációs ellátást is. 65 éves kor felett rájuk is vonatkozni fog a nyugdíjminimum 120 ezer forintra emelése” – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán.
Ellentétek viharában a forint: nagy erősödés után jön a korrekció

Ellentétek viharában a forint: nagy erősödés után jön a korrekció

A forint látványosan erősödött a csütörtöki pletykákra, miszerint a Magyar Nemzeti Bank szeptemberben megállhat a kamatcsökkentéssel, és 3-ról 2,5 százalékra csökkentheti inflációs célját. Az euró árfolyama csütörtökön 367 forint környékéről 362 forintig esett, péntek reggel pedig már 361,3 forint körül járt, de onnan már enyhe korrekcióval vissza is gyengült. A dollár a hét egészében gyengült, miután Christopher Waller Fed-kormányzó mérséklődő infláció esetén változatlan kamatot vetített előre. A nap legfontosabb eseménye az amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely érdemben átárazhatja az USA jegybankjának szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozásokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×