Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul

A multicégeknél sokkal fittebbek a dolgozók, mint a közigazgatásban

A nagy multicégek többet tudnak áldozni alkalmazottaik egészségére és fontosabbnak is tartják azt, mint a kis- és középvállalkozások - számolt be az elmúlt két év tapasztalatairól az Országos Egészségfejlesztési Intézet főosztályvezetője. Monspart Sarolta a "Közösen-könnyebben" munkahelyi életmódváltó program meghirdetése kapcsán hozzátette: az államigazgatás dolgozóinál a legrosszabb a helyzet, akik nem akarnak, vagy nem tudnak többet mozogni.

Idén harmadik alkalommal hirdeti meg az Országos Egészségfejlesztési Intézet a Közösen-könnyebben életmódváltó munkahelyi csapatversenyt. Monspart Sarolta, egykori tájfutó világbajnok, az intézmény főosztályvezetője elmondta: 5-10 fős csapatok jelentkezését várják, és az nyer, amelyik csoport átlagosan a legtöbbet javított fittségi indexén. Ezt egy 2 kilométeres finn gyalogló teszttel, valamint a testtömegindex segítségével mérik.

Átlagosan 2 kilogrammot fogytak a résztvevők, csípőbőségük pedig 5 centiméterrel lett kisebb - számolt be az eddigi tapasztalatokról Monspart Sarolt, de kitért arra is, hogy a csapatok negyedénél nem volt javulás.

Voltak olyan csapatok, amelyek a munkaadót is bevonják a versenybe, az első kiírást például egy vidéki csoport nyerte, amelyben a cégvezető is részt vett - mondta.

A főosztályvezető kiemelte: a nagy multicégek többet képesek áldozni alkalmazottaik egészségére, és fontosabbnak is tartják azt, mint a kis- és középvállalkozások. Lesújtó a helyzet az állami szférában dolgozóknál, akik nem akarnak, vagy nem tudnak többet mozogni - tette hozzá.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×