eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 4. péntek Ferenc

Áttörés a digitális rádiózásban: megoldódott a legnagyobb probléma

A digitális rádiózásra történő átállás egyik legnagyobb problémájának a készülékek kompatibilitását tartják. Szakemberek szerint ugyanis nehezen elképzelhető például, hogy több millió autórádiót a tulajdonosok a határidőként tervezett 2014-es dátumig digitális készülékre cserélnének. Pedig a jelek szerint van megoldás.

A megoldás a digitális átállás egyik legnagyobb gondjára pedig egy egyszerű, az autóban is könnyen felszerelhető készülék, amelyet - a szükséges hatósági engedélyek birtokában - Magyarországon is lehet majd használni.

A Highway névre hallgató készülék külsőre leginkább egy GPS-hez hasonlít, ráadásul az iPodra és az MP3 lejátszóra letöltött zenéket is képes lejátszani. A készüléket az autó szivargyújtójára kell csatlakoztatni, majd a jobb vétel érdekében lehetőleg a szélvédőre rögzíteni.

A DAB minden előnye

A készülék képes a digitális (DAB) jeleket fogadni, majd azokat egy szabad FM-frekvenciára sugározni. Ráadásul a hullámhosszt sem nekünk kell keresgélni, hiszen a Highway megadja a pontos koordinátákat.

Ez azt jelenti, hogy a digitális rádiózás minden előnyét kihasználhatjuk a saját, jól megszokott autórádiónkon. Így például megállíthatjuk és visszatekerhetjük az éppen hallgatott adást.

A készülék fejhallgató segítségével önmagában is használható, és természetesen az otthoni rádiók frekvenciájára is ugyanúgy ráhangolható, mint az autó esetében.Mi is az a digitális rádiózás?

A DAB (Digital Audio Broadcasting) egy digitális modulációs eljáráson alapuló rádió-műsorszórási eljárás, amely a hallgató számára kedvezőbb vételt, jobb hangzást, valamint képi vagy szöveges kiegészítő információk átvitelének lehetőségét nyújtja.

A DAB jellegzetessége, hogy egy adóberendezéssel nem egy, hanem több (jellemzően hat-nyolc) rádióműsor sugározható egyidejűleg. Az egy adóval kisugárzott műsorok és adatok összességének neve a multiplex.

A DAB műsorszórásra használható frekvenciasáv nem esik egybe a jelenlegi URH-FM sávval. A legtöbb sugárzás a VHF-III. sávban található. Ez az egyik oka annak, hogy a jelenleg széles körben elterjedt FM-vevőkkel a DAB-adások sajnos nem hallgathatók.

DAB-sugárzás megvalósítható földfelszínen, műholdon keresztül vagy kábelhálózaton.
(forrás: Antenna Hungária)

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×