Infostart.hu
eur:
362.68
usd:
322.88
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A fiúknak nem fontos a diploma

Kevésbé vágynak egyetemi diplomára a fiúk, mint a lányok. Egy brit felmérésből kiderült, hogy a lányoknak 76, a fiúknak viszont csak a 67 százaléka akar egyetemen továbbtanulni.

Az állami iskolák diákja körében végzett felmérés azt is kimutatta, hogy a lányok határozottabb célokat tűznek ki maguk elé, mint a fiúk. Utóbbiak viszont cinikusabbak azt illetően, milyen tényezők segítenek karrierhez.

Szerintük elsősorban az a fontos, hogy megfelelő kapcsolatokkal és ismeretségekkel rendelkezzenek, és bejussanak a megfelelő középiskolába. A lányok viszont úgy vélik, az a lényeg, hogy az ember a lehető legjobban teljesítsen.

A fiúk motiválatlansága aggasztja a pedagógusokat és az oktatási tárcát. Úgy vélik, különösen azokat a fiúkat kell meggyőzni a felsőfokú végzettség megszerzésének fontosságáról, akik ehhez nem kapnak elég családi támogatást.

A korábbi évek statisztikáiból kiderül, hogy 1998 óta 313259-cel több lány jelentkezett egyetemre, mint fiú. Ez pedig azt jelenti, hogy hosszú távon jelentősen csökken majd az egyetemi végzettséggel rendelkező brit férfiak száma.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×