Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
324.58
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Szigorítják a külföldiek számára a szervátültetést

Szigorítják a külföldiek számára a szervátültetést Kínában; ezentúl a pácienseknek hivatalos engedéllyel kell rendelkezniük ahhoz, hogy végrehajthassák rajtuk az operációt.

A kínai egészségügy-minisztérium figyelmeztette a kórházakat, hogy ne bátorítsák az orvosi turizmust azzal, hogy külföldi pácienseket fogadnak szervátültetésre. Az új rendelkezés értelmében a tartományi, illetve központi egészségügyi hatóságoknak előzetesen engedélyezniük kell az ilyen műtéteket.

Kínában évente kétmillió ember szorulna szervátültetésre, de mindössze húszezer műtétet hajtanak végre, annyira kevés az átültetésre alkalmas szerv. A helyi sajtó szerint ezek jelentős részét is inkább külföldiek kapják, akik képesek hatalmas összegeket fizetni az anyagi gondokkal küszködő kórházaknak.

Ezentúl a kínaiak elsőbbséget élveznek a szervátültetéseknél - figyelmeztetett az egészségügyi tárca. A kedvezményezettek közé tartoznak a hongkongiak, a makaóiak és a tajvaniak is, olvasható a minisztérium honlapján közzétett rendeletben.

A rendelkezést megszegő orvosokat, illetve kórházakat megbüntetik, és elveszíthetik a szervátültetés végzésének jogát is.

Kínában az idén már több rendelkezést is hoztak a joghézagok betömésére. Korábban többször azzal vádolták az országot, hogy eladja a bűncselekményekért kivégzettek szerveit. Márciusban egy magas rangú bíró azt állította, hogy csak "nagyon kivételes" esetekben használják fel a kivégzettek szerveit, és ilyenkor is minden esetben kérik a hozzátartozók beleegyezését.

Július elseje óta tilos az emberi szervek kereskedelme Kínában. A kórházaknak ezentúl írásos beleegyezést kell kapniuk a donoroktól, és csökkentették azoknak a kórházaknak a számát, ahol végezhetnek szervátültetést.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×