Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

A nagy hőség halálosabb a fagynál

Nem ellensúlyozzák a forróság okozta halálozást az enyhe telek - figyelmeztettek a kutatók az Egyesült Államokban, ahol a megfigyelések szerint meredekebben nő a nagyon meleg, mint a különösen hideg időszakokban elhunytak száma.

A központi fűtés általánossá válásának köszönhetően az emberek már hozzászoktak a hideghez, az intenzív hőséghez viszont még nem - figyelmeztettek a Harvard Egyetem kutatói.

A statisztikák szerint azonban egyelőre még sokkal többen halnak meg a nagy hidegtől, mint a szokatlan hőségtől. Igaz ez Nagy-Britanniában is, ahol minden évben 20 ezer ember halálát követeli a fagy, a hőség viszont csak ezerét.

Éppen emiatt hitte azt sok szakértő, hogy a globális felmelegedés ebből a szempontból hasznosabb lesz, mert az enyhe telek következtében csökken a fagyhalálok száma.

Az amerikai kutatók azonban ezzel ellentétes következtetésre jutottak, miután megvizsgálták, hányan haltak meg az ötven legnagyobb város 6,5 millió lakosából 1989 és 2000 között.

Megdöbbenésükre azt találták, hogy ha két napig különlegesen nagy a hideg, akkor a halálozások száma 1,59 százalékkal emelkedik - szokatlan forróság idején viszont 5,74 százalékkal.

A hideg következtében mindenhol azonos arányban nő a halálozás - forróság idején viszont kiemelkedően sokan hunynak el azokon a helyeken, ahol általában hűvösebb a nyár, így kevesebb embernek van otthon légkondicionálója.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a légkondicionálók terjedésével csökkenteni lehet a bajt.

A londoni Queen Mary orvosegyetem professzora szerint azonban pánikra még nincs ok. "Hosszú távon valószínűleg változtatni kell az életmódunkon, például módosulhat a munkaidő, de ez nem jelent megoldhatatlan feladatot" - vélekedett Bill Keatinge.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×