Infostart.hu
eur:
354.85
usd:
311.48
bux:
140137.75
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Sokkolta a bírót a verekedő gyerekekről készült film

Csak felfüggesztett börtönbüntetést kaptak azok a nők, akik két kisgyereket kényszerítettek arra, hogy verekedjenek egymással. A vádlottak között ott volt a gyerekek anyja is.

A három nő és édesanyjuk azért állt a bíróság elé, mert egyikük fiát és lányát arra kényszerítették, hogy verekedjenek össze. A gyerekek küzdelmét videóra is vették.

Az ügyben döntő bíró szerint bár a felvételek egyszerűen "sokkolóak" voltak, mégsem letöltendő, csupán felfüggesztett börtönbüntetést és 100 órányi közmunkát szabott ki a vádlottakra.

A nagymama se különb

"Maguk nevettek rajtuk, gúnyolták őket és káromkodtak. Arra kényszerítették őket, hogy üssék egymást, holott tisztán látszott, hogy nem akarják ezt tenni. Kegyetlenül, érzéketlenül viselkedtek és csupán magukat akarták szórakoztatni azzal, hogy verekednek" - mondta Francis Gilbert.

Külön kiemelte a nagymama véleményét, aki azt mondta a rendőrségnek: azért nem avatkozott közbe, mert úgy véli, az ilyesmi csak "megkeményíti" a kicsiket.

Bíztatták őket

A gyerekek anyja, a 21 éves Zara Care és testvérei, a 29 éves Serenza Olver, meg a 19 éves Danielle Olver édesanyjuk, Carole Olver házában találkoztak.

A nappaliban körbeálltak, és noszogatták a három éves kislányt és kétéves öccsét, hogy üssék egymást, miközben videóra vették a gyerekeket.Senki sem szólt közbe

A lakásban a felvételek tanúsága szerint még legalább hat felnőtt, köztük férfiak is voltak, beszélgettek, cigarettáztak.

A videóból kiderül, hogy mikor a kicsik elkezdték kergetni egymást a szobában, négy női hang bíztatta őket.

Látszik, hogy a mindössze egy pelenkát és pólót viselő kisfiú nővére ütése után a földre tottyan és sírni kezd. Amikor a gyerek védelmet keresve felmászik egy karosszékbe, ahol egy díszpárna mögé bújik, az egyik hang így szól: "Kelj fel, ne légy töketlen egész életedben!"

Rúgd meg

Amikor a fiúcska végre lábra áll és szájba vágja nővérét, aki elesik, arra bíztatják, hogy rugdossa meg. "És még egyszer, amíg fekszik, addig rúgd!" - kiabálják a háttérből.

A borzalmas jelenetek tovább folytatódnak, nyolc percen keresztül, miközben olyasmik hangzanak el, hogy "ugorj rá", "rúgd meg" és "üsd meg az arcát".

Elvették őket az anyjuktól

A felvételt a gyerekek édesapja, egy Irakból hazatért katona fedezte fel: megdöbbent, mikor meglátta az egymással verekedő kicsiket, és a gyermekvédelmi szolgálathoz fordult, ők értesítették a rendőrséget.

A gyerekeket elvették anyjuktól, édesapjuk családja neveli őket tovább.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.

Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Annyira extrém a hőség, hogy a felforrósodott beton miatt a Bethesda Kórházba égési sérüléssel is kerülnek be gyerekek, ezt az intézmény főigazgatója, Velkey György János csecsemő- és gyermekgyógyász mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×