Infostart.hu
eur:
354.78
usd:
311.54
bux:
0
2026. június 30. kedd Pál

Hatalmat a népnek: interneten szerveződnek a lázadások

A világháló segítségével szerveződnek az állam és a nagyvállalatok önkényével elégedetlen állampolgárok és fogyasztók Nagy-Britanniában. Akcióikkal már több eredményt is elértek.

Bankok

A pénzintézeteknek több ezer dühös ügyféllel kell szembenézniük, akik a hitelkeretek túllépése és a fedezetlen csekkek miatt felszámított pluszdíjak egy részének visszatérítését követelik - az országban 4,75 milliárd fontot (mintegy 1780 milliárd forint) vonnak le évente a bankok ezen a címen a számlákról.

A fogyasztókat segítő honlapokról több mint egymillió igénylőlapot töltöttek le. A pénzintézetek igyekeznek peren kívül megegyezni a tiltakozókkal, ennek érdekében gyakran ezer fontot (375 ezer forint) is visszafizetnek ügyfeleiknek.

Villany, gáz

Az Egyesült Királyságban a gáz- és villanyszámlák átlagos összege tavaly elérte az ezer fontot, és egy internetes kampányt követően négymillió háztartás ejtette az addigi szolgáltatóját.

A British Gas csütörtökön jelentette be, hogy az elmúlt 12 hónapban 1,1 millió ügyfelet veszített. A cég két hete 17 százalékkal csökkentette a gáz, és 11 százalékkal az áram tarifáját. A többi nagy szolgáltató minden bizonnyal követi a példát.

Útdíj

Szintén az internetnek köszönhetően elsöprő erejű tiltakozást váltott ki a kormány útdíjra vonatkozó terve. Mindössze három hónap alatt 1,8 millió ember írta alá a miniszterelnöki hivatal honlapján lévő petíciót - a szerver időnként nem is bírta a terhelést.

Szupermarketek

Az utóbbi időben az új szupermarketek építése is jelentős ellenállásba ütközik Nagy-Britanniában. A Tesco tavaly Darlingtonban tett le egy új áruház építéséről, ezen a héten pedig Tolworth-i tervét ejtette a tiltakozások miatt. A Friends of the Earth (Föld barátai) nevű szervezet a világhálón szervezi az akciókat.Repülés

A környezettudatos utazók egy ideje bojkottálják a légi közlekedést, a globális klímaváltozáshoz való hozzájárulása miatt. Az elszánt aktivisták ülődemonstrációval akadályozzák a repülőterek forgalmát, míg mások távolmaradásukkal, vagy utazásaik számának csökkentésével tüntetnek - és az interneten tartják a kapcsolatot.

Csomagolás

Az Independent című lap hívta fel a britek figyelmét arra, hogy az áruházak irdatlan mennyiségű csomagolóanyagot használnak fel. A szupermarketek ismét csak védekezésre kényszerültek, a vásárlók pedig e-mailek ezreiben mutattak példát a környezetkárosító csomagolásokra.

A felesleges csomagolások visszaszorítása már széles körű támogatottságot élvez, és a parlament is foglalkozott a kérdéssel.

Drága jegyek

A drukkereknek elegük van az esetenként 50 fontos (19 ezer forint) belépőkből, ezért a szurkolótáborok együttesen próbálnak nyomást gyakorolni a futballklubokra. A Manchester City szurkolói például bojkottálták a Wigan elleni idegenbeli mérkőzést.

Az első eredmények már látszanak is: a Chelsea nem emeli a legtöbb jegy árát a következő szezinban, a Bolton pedig 10 százalékos csökkentésre tett ígéretet.

Postahivatalok

A brit kormány 2500 posta megszüntetését tervezi, amely valóságos felkelést váltott ki a nyugdíjasok és ügyfelek körében. Internetes tiltakozás indult, Londonban pedig kedden tartottak egy gyűlést, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra.

Címlapról ajánljuk
Ürge-Vorsatz Diána: borzalmas már a helyzet, az ágon megsült a gyümölcs, a vízben megfőttek az élőlények

Ürge-Vorsatz Diána: borzalmas már a helyzet, az ágon megsült a gyümölcs, a vízben megfőttek az élőlények

Nagy bajban vagyunk, hiszen a világ gyorsan melegszik. Ráadásul Európán belül Magyarország középső része a leginkább – mondta az InfoRádióban Ürge-Vorsatz Diána klímakutató. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke arról is beszélt, hogy ma már nem elképzelhetetlen az 50 Celsius-fokos hőmérséklet hazánkban, illetve hogy három hete még nem tudtuk, hogy ilyen súlyos lesz ez a hőhullám, ami nagyon fontos figyelmeztető jel kell legyen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Iránra szegeződik a befektetők szeme - Mi várható a tőzsdéken?

Iránra szegeződik a befektetők szeme - Mi várható a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban a közel-keleti helyzet alakulására figyelhetnek, hiszen Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy ma újabb amerikai–iráni egyeztetéseket tartanak Dohában. A friss diplomáciai kísérlet azt követően jön, hogy a hétvégén a két fél ismét támadásokat váltott egymással a Közel-Keleten, ami felerősítette a félelmeket a tűzszünet megingásával kapcsolatban. Gazdasági adatok tekintetében az Egyesült Államokból az áprilisi lakásárindexek és a májusi JOLTS álláshelyadatok érkeznek, utóbbi a munkaerőpiac feszességének kulcsmutatója, amelyet a Fed is kiemelten figyel.  Az előzetes adatok alapján emelkedés jöhet az európai tőzsdéken, miután Ázsiában is emelkedett volt a hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×